Szinte meglincselték az anyát, aki tetováltatta egyik ikerfiát, hogy meg tudja őket különböztetni

Szinte meglincselték az anyát, aki tetováltatta egyik ikerfiát, hogy meg tudja őket különböztetni

hasonlóság
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 08. 11:30
Jó oka volt rá, állítja az anya, aki a Redditen vallotta be miért döntött így.
Bors

A névtelenséget választó nő saját bevallása szerint azért döntött a drasztikus megoldás mellett, mert egy alkalommal anyósa – amikor ő vigyázott a gyerekekre – véletlenül rossz gyereknek adta be a feírt gyógyszert. 

– Néha még én és a férjem is összekeverjük őket annyira hasonlítanak egymásra – írta a családanya, aki rögtön leszögezte, gyermekének nem esett baja a hasfogó gyógyszertől, és azonnal orvost hívtak hozzá.

Érdekes módon épen a gyermekorvos javasolta ez az eset után, hogy az egyik kisfiú arcára a sminktetoválással csináljanak egy anyajegyet, hogy többet ne forduljon elő hasonló helyzet. Ez a tetoválás néhány év alatt teljesen kikopik majd a fiúcska bőréből, így nem kell élete végéig magán viselnie és teléjesen ártalmatlan. 

Az apró pötty elkészítése után azonban a családanyában felmerült a kérdés:lehet, hogy túl messzire ment, és nem lett volna szabad mégsem tetováltatni gyermekét? 

A nő által írt posztra több mint 2000 komment érkezett. Sokak szerint egy anyának még ha ikrei is vannak meg kell tudni különböztetni gyermekei. Vadabb hozzászólások szerint ez a tett kimeríti a gyerekkínzás fogalmát is, és el kellene venni őket tőle. 

Persze akadtak olyanok is, akik a nő mellé álltak, miszerint inkább legyen pár évig egy pötty a gyerek arcán, mint, hogy rossz gyógyszert kapjon.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.