Aktuális

„Szétszedlek, addig ütlek, amíg mozogsz” - üzente volt feleségének a bekattant nagykanizsai férfi

Bors

Létrehozva: 2020.10.17.

Megöléssel fenyegette volt élettársát és közös gyereküket, sőt, nyomatéknak még késes fotókat is küldött magáról.

Forrás: Ügyészség

A 33 éves nagykanizsai férfi és volt élettársa tavaly szakítottak, a nő elköltözött, és vitte magával a közös gyereküket is - írta az ugyeszseg.hu. Ezt a férfi azonban nem tudta elfogadni, a nővel az elkövetkezendő nyolc hónapban a poklokat járatta: minden létező felületen zaklatta, még a közösségi oldalán is fenyegető üzeneteket írt, sok esetben megveréssel és megöléssel is megfenyegette az asszonyt és annak új társát is. Ilyenkor, hogy még jobban nyomatékosítsa fenyegetéseit, még olyan képekkel is megtoldotta a leveleket, melyeken jól láthatóan egy kést tart a kezében.

Az asszony ezért folyamatos rettegésben élt, nemcsak magát, de két és fél éves gyerekét és új párját is féltette az egyre jobban eldurvuló üzenetek miatt, azonban a pohár végleg betelt, mikor volt élettársa azt üzente: 
Hamarosan menni fogok, szétszedlek. Addig ütlek, amíg mozogsz!

Rá két héttel pedig vészjóslóan csak annyit írt: Ki foglak nyírni. 

A nő ezután már feljelentette zaklatóját, most pedig a Nagykanizsai Járási Ügyészség vádat emelt ellene. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711661111
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711661111
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711661111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei