Szervdonornak szülte meg életképtelen kisbabáját

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 04. 04:10
A magzat életképtelen volt, anyja viszont úgy döntött, a szervei miatt mégis kihordja a gyereket.
kbv

Talán nincs is lesújtóbb hír annál, mint ha egy édesanya terhessége második trimeszterében kiderül: magzata nem egészséges. A 34 éves Abbey Ahern és férje két egészséges kislányt ne­velt, mikor kiderült, harmadik babájuk súlyos rendellenességgel fejlődik, állapota az élettel összeegyeztethetetlen.

Anencephalia – szólt a drámai diagnózis. Ezen betegség esetében a koponyatető teljesen hiányzik és rendszerint az agyállomány nagy része is, ami miatt az ilyen magzatok jelentős része holtan jön a világra. Abbey orvosai azt mondták, vetesse el a ba­bát, s ezt ilyen súlyos fejlődési rendellenesség esetében a harmadik hónap után is engedélyezik. Az oklahomai nő azonban másképp döntött: kihordja a magzatot, hogy a szülés után szerveit transzplantációra ajánlhassa fel. Hátha lánya tragédiájával más kisbabák esélyt kapnak az egészséges életre.

A kislány, aki az Annie, vagyis a „kegyelem” nevet kapta, végül a kilencedik hónapban megszületett, de mindössze 14 órát és 58 percet élhetett. A szülők az együtt töltött fél nap alatt gyönyörű fotókat készítettek a babáról, a többi gyerekkel mesét olvastak neki, játszottak vele, mintha minden rendben lenne.

– Fogtam a kis kezét, és az arcomat az arcához szorítottam. Éreztem, ahogy szuszog. Nem tudtam elégszer megpuszilni… Aztán egyszer csak elkezdett zihálni, és tudtam, hogy itt a vége. Örülök, hogy a karomban tarthattam, láthattam a lányomat, bár már a terhesség alatt is tudtuk, hogy csak maximum perceket él majd. Gyönyörű kislány volt, azt a rövid időt szeretetben és békességben élte meg – mesélte az anyuka a lapoknak.

A sors keserű fintora, hogy a kislány végül olyan súlyos oxigénhiányos állapotban jött a világra, hogy a legtöbb szervét nem lehetett felhasználni. Egyedül szívbillentyűi lehettek egy másik baba segítségére. Ennek ellenére Abbey és férje nagyon boldog, hogy meghozta ezt az áldozatot, történetüket pedig azért tárták a világ elé, hogy a csecsemő- és újszülöttszerv-adományozás fontosságára felhívják a figyelmet. Nem kell azonban Amerikáig utazni, hogy hasonlóan szívszorító történetet találjunk.

Bár Magyarországon a terhesgondozás fejlettsége miatt ritkán születnek babák anencephaliával, sajnos nem lehetetlen. Dr. Ab­lonczy László, transz­plantációval foglalkozó szakember elmesélte, itthon is volt egy pár, aki szerette volna sú­lyos fejlődési rendellenességgel született babája szerveit felajánlani.

– Anencephalia esetén is lehetséges, hogy van transzplantációra alkalmas szerv. Nagyjából tíz éve itthon is történt olyan eset, hogy egy baba ilyen betegséggel született, és a szülei jelezték, hogy felajánlják donációra a szerveit. Vissza kellett utasítanunk. Nagy va­lószínűséggel ugyanis a szív előbb áll le, mint az agyi tevékenység – mondta a szakértő.    

Amíg lélegzik, nem lehet donor

A szervadományozás nem csak etikailag, jogilag is bonyolult kérdés. Dr. Abloncy László szerint több feltételnek is teljesülnie kell a donációhoz.

– Magyarországon jelenleg szívhalott donorból nem lehet szervet eltávolítani, csak agyhalottból. Az agyhalál megállapításának szigorú szabályrendszere van, szükséges hozzá a saját légzés teljes hiánya, ami még akkor is fennmaradhat, ha az agyalapnak csak egy kis része fejlődött ki és az agykéreg nem – magyarázta a gyermekkardiológus. Ha tehát csak a szív és a keringés áll le, de bármilyen agyi tevékenység fennáll, akár csak reflexek is, nem lehet transzplantálni. Először meg kell vizsgálni, hogy a szervek alkalmasak-e a donációra. Ha valaki agyhalott, mesterséges módszerekkel fenn lehet tartani a keringést, amíg kiderül, alkalmasak-e a szervek arra, hogy valaki más tovább éljen velük. Azért is fontos ez, mert a szervek a kivétel után csak rövid ideig használhatók fel, a szívnek például négy órája van, hogy a kivétel után egy másik mellkasban újra megdobbanjon.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.