Míg a Bajnokok között pár hete érezhető volt a feszültség, addig a Kihívók másfél hónap után jutottak el a tűréshatáruk végére.
A Bajnokok csapatkapitánya, Szabó Franciska a tripla tét bukása után alaposan helyretette a pirosakat, akik az Európa-bajnok cselgáncsozó szerint újfent nem tették eléggé oda magukat.
– Egyértelmű volt, hogy a csapat nem igazán hitt magában, és az aznapi győzelemben. Nagyon bosszantott, mert azzal, hogy ennyire hagyjuk elhúzni a kékeket, az a későbbiekben is táplálja őket, és nagyon meg tudnak majd minket szorongatni, akár a végjátékban is. Ezért tettem szóvá, és szólaltam fel ismét, mert úgy tűnik, a csapat elengedte ezt a versenyt.
Szerettem volna, ha kicsit összekapják magukat
– vallotta be a Bors érdeklődésére Szabó Franciska, aki szerint a tegnapi párharc során gyengült meg a csapata.
– Sokat gondolkoztam azon, hogy hol jöhetett a képbe ez a törés. Krisztián hősiesen hozza folyamatosan a pontjait, viszont hétfőn egy olyan ügyességi szám volt, amitől mindannyian megrettentek, még ő is csak a negatívumokat emlegette. Ez valószínűleg megtörte őket, hiszen, ha ezt látják a legerősebb játékostól, akkor hogyan bízzanak magukban – magyarázta lapunknak a Bajnokok „vezére”.
Noha a Kihívóknak most minden okuk meglenne az örömre, hisz 10:4-re győzedelmeskedtek a pirosak felett, Ricsi, Benő, Anna és Viktor között mégis kibékíthetetlen ellentétek születtek.
A kékek csapategysége úgy tűnik, végérvényesen megbomlott miután kibeszélték egymást a szóbanforgó háta mögött.
Benő a pályán is belekötött Viktor dobásába és a villában is kinevette, amiért folyton újratölti a müzlistálat, mert nem szereti az elázott müzlit.
– Közel sincs már ugyanaz, mint a legelején. Jelenleg nem tudom, hogy ez hogyan rendezhető. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kibeszéljük a másikat, ha problémánk van vele. Oda kell mennünk, és a szemébe mondani a véleményünket. Ez így korrekt. A hétköznapi életben adódnak más helyzetek, de itt a csapatnak ez könnyen a hátrányára válhat – magyarázta lapunknak Balogh Ricsi, aki tegnap este magából kikelve őrjöngött Szabó Benővel. Ricsi azt sérelmezte, hogy Benô Annával együtt kibeszélte a háta mögött csapattársukat, Viktort.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.