Aktuális

Otthonról dolgoznak a vakvezető kutyák

Bors

Létrehozva: 2020.03.23.

A koronavírus-járvány miatt a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola is átalakította munkarendjét. Immár minden kollégájuk, így a kiképzőik is otthonról, home office-ban dolgoznak.

A karantén ideje alatt a kutyakiképzők is kerülik a forgalmas helyeket, például a plázákat, a tömegközlekedést, a mozikat, a csendesebb utcákban és otthon gyakorolnak.

– Sok feladat van a kiképzés során, főleg a kezdő kutyáknál, amihez nem szükséges zsúfolt helyekre látogatni – mondta Komondi Piroska, az alapítvány szakmai vezetője.

Alapvető feladatok az akadályok kerülése, a szintkülönbségek jelzése, a lépcsőkön való közlekedés, aminek gyakorlására egy csendes utcában vagy kertben, de akár a lakásban is van le­hetőség a karantén ideje alatt.

– Kiképzőink nagyon figyelnek arra, hogy egészségesek maradjanak, ez a saját érdekük elsősorban, de amiatt is fontos, hogy ne essenek ki a munkából, mert a látássérült igénylőink számítanak a kutyáinkra – tette hozzá Komondi Piroska.

A kutyák nem kapják el a koronavírust és nem hordozók, viszont a tisztaságukra most még jobban oda kell figyelni, mert az nincs kizárva, hogy a bundájukról átviheti magára az ember a vírust.

– Minden utcai séta, közösségben tartózkodás után hazaérve töröljük át a szőrüket fertőtlenítős törlőkendővel, és a mancsukat mossuk meg szappanos vízzel! Ne simogassuk egymás kutyáját, és annak sem most van itt az ideje, hogy összepusziljuk az ebet – figyelmeztet a szakember.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144027_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143570_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713561311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713561311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: áll az egész autópálya Budapest felé, nagy a baj

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól