A karantén ideje alatt a kutyakiképzők is kerülik a forgalmas helyeket, például a plázákat, a tömegközlekedést, a mozikat, a csendesebb utcákban és otthon gyakorolnak.
– Sok feladat van a kiképzés során, főleg a kezdő kutyáknál, amihez nem szükséges zsúfolt helyekre látogatni – mondta Komondi Piroska, az alapítvány szakmai vezetője.
Alapvető feladatok az akadályok kerülése, a szintkülönbségek jelzése, a lépcsőkön való közlekedés, aminek gyakorlására egy csendes utcában vagy kertben, de akár a lakásban is van lehetőség a karantén ideje alatt.
– Kiképzőink nagyon figyelnek arra, hogy egészségesek maradjanak, ez a saját érdekük elsősorban, de amiatt is fontos, hogy ne essenek ki a munkából, mert a látássérült igénylőink számítanak a kutyáinkra – tette hozzá Komondi Piroska.
A kutyák nem kapják el a koronavírust és nem hordozók, viszont a tisztaságukra most még jobban oda kell figyelni, mert az nincs kizárva, hogy a bundájukról átviheti magára az ember a vírust.
– Minden utcai séta, közösségben tartózkodás után hazaérve töröljük át a szőrüket fertőtlenítős törlőkendővel, és a mancsukat mossuk meg szappanos vízzel! Ne simogassuk egymás kutyáját, és annak sem most van itt az ideje, hogy összepusziljuk az ebet – figyelmeztet a szakember.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.