Aktuális

Örökre megnyomorította fürdetés közben a kétévest a figyelmetlen nevelőapa

Bors

Létrehozva: 2020.04.18.

Gondatlanul fürdetett meg egy kétéves gyereket az amerikai Wayne Bunton, aki ezért nyolc év börtönnel fizet.

Egy texasi férfi az élettársa kisfiával igencsak gondatlanul bánt. Amikor fürdetéshez készült, nem ellenőrizte a víz hőfokát, a gyerkőcöt a túlságosan forró vízbe helyezte, majd az éles sírásból rájöhetett, hogy igencsak rosszat tett.

Persze gyorsan felhívta az élettársát, aki a fürdetéskor nem tartózkodott odahaza. A kiérkező mentők másod- és harmadfokú égési sebekkel szállították kórházba a szerencsétlen picit. Wayne Buntonnak, aki nem a biológiai apja a kárvallottnak, a tárgyaláskor a fejére olvasták, hogy a balul sikerült fürdetést követően nem hívta, értesítette a 911-es telefonszámot, ahol segítséget kérhetett volna.

E mulasztása okán a gyerek hasán a gyomorrésznél, továbbá a nemi szerve környékén nem kapott azonnali orvosi ellátást égési sebeire. A férfit ráadásul azzal is megvádolták, hogy miután beszállította élettársát és annak leforrázott gyermekét, nem várta be az intézkedő rendőröket, hanem elhajtott a gyógyintézményből.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713510612
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713510612
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713510612
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült