Aktuális

Megrázó részletek: Sokkot kapott a Bem utcai tragédia áldozatának édesanyja

KKP

Létrehozva: 2021.12.10.

<p>Kiugrott egy budai társasház negyedik emeletéről egy 46 éves nő szerda este. A tragédiát járókelők és az épület utcafrontján levő kisüzlet munkatársai észlelték. Bár azonnal segítséget hívtak, a kiérkező mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani.</p>

Forrás: Móricz István

Azonnal meghalt az a 46 éves nő, aki szerda este a Bors információi szerint kiugrott a budapesti Bem József utcai társasház negyedik emeletéről. A szomszédok emlékei szerint közel egy éve költözött bérelt lakásába, de senkivel sem barátkozott.

Annyira zárkózottan élt, hogy még a nevét sem sikerült megtudnunk. A köszönésen kívül semmilyen kommunikációba nem bocsátkozott még a közvetlen szomszédaival sem – mondta a Borsnak a tragédiában érintett szint egyik lakója. – Minden reggel elindult munkába, délutánonként pedig hazajött, és már magára is csukta az ajtót. Csak nagy ritkán láttuk, hogy bárki is jött hozzá – tette hozzá.

A járókelők által hívott mentők után a rendőrök is megérkeztek. Ők kérették a helyszínre a lakás tulajdonosát.

Van segítség

Ne feledje, van segítség: ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívjamobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel awww.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

Elképzelni sem tudom, hogy mi történhetett – mondta szűkszavúan a fiatal nő, és hozzátette: túl közelről nem ismerte a bérlőjét.

Időközben értesítették az egyedül élő elhunyt családját. Amire az édesanyja az utcába ért, már letakarták a holttestet. A gyászoló szülő orvosi ellátásra szorult.

Vége mindennek – kiabálta a mentőautóban. Nyugtatókat kapott, majd átsegítették a rokonok autójába. A két jármű között megtett néhány lépés alatt többször megrogyott, az ápolók támogatták, hogy össze ne essen.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek