Azonnal meghalt az a 46 éves nő, aki szerda este a Bors információi szerint kiugrott a budapesti Bem József utcai társasház negyedik emeletéről. A szomszédok emlékei szerint közel egy éve költözött bérelt lakásába, de senkivel sem barátkozott.
– Annyira zárkózottan élt, hogy még a nevét sem sikerült megtudnunk. A köszönésen kívül semmilyen kommunikációba nem bocsátkozott még a közvetlen szomszédaival sem – mondta a Borsnak a tragédiában érintett szint egyik lakója. – Minden reggel elindult munkába, délutánonként pedig hazajött, és már magára is csukta az ajtót. Csak nagy ritkán láttuk, hogy bárki is jött hozzá – tette hozzá.
A járókelők által hívott mentők után a rendőrök is megérkeztek. Ők kérették a helyszínre a lakás tulajdonosát.
– Elképzelni sem tudom, hogy mi történhetett – mondta szűkszavúan a fiatal nő, és hozzátette: túl közelről nem ismerte a bérlőjét.
Időközben értesítették az egyedül élő elhunyt családját. Amire az édesanyja az utcába ért, már letakarták a holttestet. A gyászoló szülő orvosi ellátásra szorult.
Vége mindennek
– kiabálta a mentőautóban. Nyugtatókat kapott, majd átsegítették a rokonok autójába. A két jármű között megtett néhány lépés alatt többször megrogyott, az ápolók támogatták, hogy össze ne essen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.