Aktuális

Napi másfél liter kávét itattak a csecsemővel a szülei, az ok több mint elszomorító

Bors

Létrehozva: 2019.09.25.

Forrás: YouTube

A 14 hónapos indonéziai Hadijah Haura családja annyira szegény, hogy nem tudtak tejet venni neki. Mivel a fiatal szülők kávétermesztéssel foglalkoztak, úgy gondolták, a fekete keserű ital is épp olyan tápláló mint a tej, ezért hat hónapos korától napi másfél liter kávét itattak a kislánnyal. Semmilyen más ételt nem kapott soha. 

Az anyát hiába figyelmeztették ismerősei, hogy ekkora koffeinmennyiség még egy felnőtt szervezetét is megterheli, azzal védekeztek, hogy nincs más választásuk, a gyermeket pedig etetni kell. Meglepő módon a kis Haura ugyan úgy fejlődött mint azok a társai akiket rendes babáknak való tejjel etettek.

– Nincs más amivel etetni tudnánk, vagy kávét kap vagy semmit. A családunk bevétele nem elég ahhoz, hogy tehéntejet vásároljunk neki. Most már annyira megszokta, hogy képtelen elaludni anélkül, hogy kávét inna lefekvés előtt – mondta a kislány édesanyja aki cukorral édesíti az italt gyermekének.

A család naponta átlagosan 20,000 rúpiát, keres ami 425 magyar forintnak felel meg, de előfordulnak olyan napok is, amikor semmit nem adnak el. Ennyiből kell ellátniuk magukat és a kislányukat is, tejre azonban már nem futja belőle.

Az abszurd történetnek hamar híre ment, így az indonéz gyámügyig is értesült a családról, és azonnal meglátogatták őket. A gyermeket kórházba vitték, hogy kiderüljön milyen károsodást okozott neki a napi másfél liter kávé. Szerencsére Hauránál egyelőre semmilyen súlyos szervi elvaltozás nem jelentkezett, de szigorúan megtiltotték a szülőknek, hogy a jövőben is kávét adjanak neki. Azóta rendszeresen látogatja a családot egy gyermekvédő, hogy megbizonyosodjon róla, Haura megfelelően van táplálva.

(via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608710
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145712_auto_resized.jpg
life.hu

Mindenkiben Angelina Jolie-t keresi Brad Pitt? Barátnője pont úgy néz ki, mint a színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146146_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145581_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608710
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144693_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608710
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban