Nagy kérdés: meddig leszünk védettek a vakcináktól? - Itt a szakszerű válasz

Nagy kérdés: meddig leszünk védettek a vakcináktól? - Itt a szakszerű válasz

immunrendszer
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 02. 19:30
Az elsődleges szakvélemények alapján bizony nem lesz elég egyszer beadatni a vírus elleni vakcinát.
Bors

Egyelőre még az orvosok és a kutatók is sötétben tapogatóznak, ha arról van szó, hogy fertőzés, illetve az oltás után pontosan mennyi ideig is vagyunk védettek a koronavírus ellen. Ugyanis még a fertőzésen átesett, és már gyógyult betegek szervezetében sem egységesen termelődnek az antitestek, az személyenként és esetenként eltérő: volt, akinél akár fél év vagy hét hónap múlva is ki lehetett mutatni az antitesteket, míg megesett, hogy valaki alig két hónapon belül újrafertőződött.

Megtanítják az immunrendszert a korona elleni védekezésre

Nem meglepő tehát, hogy a szakemberek az oltásokkal kapcsolatban is csak feltételezésekre és előzetes kutatásokra hagyatkozhatnak a védettséget illetően. Azt biztosan tudjuk, hogy az engedélyezett vakcinák - hatásmechanizmustól függetlenül - „megtanítják” az immunrendszert az új típusú koronavírus elleni védekezésre, az immunválasz során antitestek és a vírus ellen ható fehérvérsejtek termelődnek a szervezetben, így ha a védettség kialakulása után kerülünk kapcsolatba a vírussal, az immunrendszerünk felismeri és elpusztítja azt - írta a Házipatika.  

Szakértők: nem lesz elég egyszer beadni

Azt azonban, hogy pontosan meddig tart egy oltás védettséget nyújtó hatása, még a vakcinafejlesztők sem tudják biztosan, ezt az amúgy igencsak részletes publikációikban sem közölték. Nem csoda, hiszen rekordkevés idejük, mindössze 12 hónapjuk volt arra, hogy megoldást találjanak a világjárványra, így egyes részletek óhatatlanul is kérdésesek maradtak. Az azonban bizonyos, hogy minden vakcinának eltérő a hatása, van, amit elég egyszer beadni, míg másokat - például a tetanusz ellenit - életünk során többször is alkalmazni kell. Egyelőre még senki nem tudja biztosan, hogy a koronavírus elleni vakcina melyik csoportba is tartozik, de

A kutatók elsődleges szakvéleménye alapján nagy az esély arra, hogy a vakcina két dózisát nem lesz elég egyszer beadni, egy oltássorozat ugyanis valószínűleg nem ad élethosszig tartó védelmet. 

Folyamatosan fejlesztik

A kutatók emelett türelemre intik az embereket, hiszen a fejlesztések azóta is folyamatosan tartanak, nem csak a vírust, hanem a vakcinákat is rendületlenül vizsgálják és kutatják, ennek eredményeire azonban még várni kell. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.