Aktuális

Megrázó fotók: így nézett ki egy fiatal anyuka két év heroinozás után – mára rá se lehet ismerni

Bors

Létrehozva: 2020.11.13.

Brutális felvételeket osztott meg magáról egy 27 éves nő, aki két éven keresztül napi szinten fogyasztott különböző kemény kábítószereket. Önpusztításának meg is lett az eredménye.

Két éven keresztü minden egyes nap drogozott – főleg heroinozott és kokainozott – egy fiatal nő. A skóciai Fochabers városában élő 27 éves Demi-Nicole Dunlop nem csak a külalakját, de az életét is teljesen tönkretette. Ma azonban büszkén jelentheti ki: sötét múltját maga mögött hagyta. Noha jelenleg is folyamatos kezelés alatt áll, négy hónapja tiszta.

Facebook-oldalán nem csak történetét osztotta meg, de megrázó felvételeket is közzétett arról, hogy nézett ki a kokainos-heroinos időszak alatt – ugyanakkor azt is megmutatta, hogy néz ki most. A különbség – ne szépítsünk! – ég és föld. Mintha két különböző embert látnánk.

Demi-Nicole a mélyponton:

...és ugyanabban a törölközőben most:

Függőként esett teherbe

Demi-Nicole posztjában leírta: függősége kellős közepén teherbe esett. 12 hétig feküdt kórházban, majd világra hozta kislányát, Harlynn-t. Noha a baba akkor egészségesnek tűnt, később rosszabbra fordult az állapota. Ő végül a gyámügyhöz került, Nicole nagyobbik gyermekét, a hétéves Hudsont pedig édesanyja neveli.

Nehéz szívvel, de be kell ismernem, hogy jelenleg még nem vagyok képes felnevelni a gyermekeimet – magyarázta.

Demi-Nicole-ról egyébként mostanában senki nem mondaná meg, milyen évek állnak mögötte. Tökéletes sminkjében bárki megfordulna utána az utcán:

Korábban egész más volt a helyzet. Akkor inkább elfordultak tőle:

A skót nő posztját eddig 16 ezerszer osztották meg. Maga is leírta: azt szeretné, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a története, és a lehető legtöbben okuljanak belőle.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134822_auto_resized.jpg
origo.hu

Folyamatosan süllyed a világ egyik legkülönlegesebb repülőtere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27115_resized.jpg?avcount=1713290415
origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132754_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135269_auto_resized.png
hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133883_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135674_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Belga vagyok, és ma mélységesen szégyellem magam az országom miatt” – így reagált a nemzetközi és a hazai közvélemény a NatCon ellehetetlenítésére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713290415
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte