Aktuális

Ez brutális! Ennyivel nő az antitestek száma a 3. Pfizer-oltás után

Bors

Létrehozva: 2021.07.30.

A Pfizer friss kutatási eredménye alapján, akik az első két dózis utáni harmadikként is az általuk gyártott oltóanyagot vették fel, azok antitestszáma jelentősen megsokszorozódott. A 65 év felettieknél mutatkozott leghatékonyabbnak a háromszoros oltakozás.

Ajánlott a ráoltás

Albert Bourla, a Pfizer elnöke az amerikai CNBC tévécsatornának azt nyilatkozta, hogy már egyre biztosabbnak látszik, szükség lesz a Pizer harmadik adagjának felvételére. Adataik szerint ugyanis hat hónappal a második adag beadása után 84 százalékra csökkent az oltóanyag hatékonysága. A vállalat negyedéves jelentésében közölt adatok szerint a vakcina hatékonysága a második dózis utáni két és hét hónap között 96,2 százalék volt, ami az Izraelből származó teszteredmények alapján kéthavonta 6 százalékkal csökkent.

A gyártó augusztus közepéig hivatalosan is be fogja nyújtani az amerikai szabályozó testületnek az oltóanyag harmadik dózisának előnyeit.

Hazánkban már lehet kérni 

Magyarországon már július 27-e óta hivatalosan is engedélyezték a harmadik oltás felvételét azoknak, akik négy hónapnál régebben kapták meg a második adagot. Müller Cecília, országos tisztifőorvos a közmédián tett nyilatkozata szerint, harmadikként lehet kérni ugyanazt, vagy a hivatalos ajánlás szerinti eltérő típusú vakcinát. Erre ugyanúgy, mint korábban az eeszt.gov.hu oldalon keresztül, vagy a háziorvosnál lehet jelentkezni. A doktor a szakmai javaslat és a beteg egészségi állapota szerint dönt a beadható oltás típúsáról. A magyarországi előírás alapján a Pfizer oltóanyagra vagy ugyanaz, vagy Sinopharm, Janssen és AstraZeneca adható. 

Felveszi a kesztyűt a delta ellen

A Pfizer ugyanakkor a jelentésében közölt friss kutatási eredményeire hivatkozva saját oltóanyagát ajánlja harmadikként. A három Pfizert kapott 18-55 év közöttiek szervezetében a delta variánsra is megötszöröződött az antitestek száma, a 65-85 év közöttieknél pedig 11-szeres hatékonyságot mértek a harmadik dózis felvételét követő hetekben. A cég kutatásért felelős vezetője, Mikael Dolsten biztatónak nevezte ezeket az eredményeket, de kiemelte, hogy egyelőre csak kis létszámú, 23 fős csoportot vizsgáltak. Korábbi kutatás azt is bebizonyította, hogy az AstraZeneca után beadott Pfizer erőteljesebb immunválaszt váltott ki, mint a Pfizer után beadott AstraZeneca. A cég közben a kifejlesztette az első koronavírus variánsra készült vakcinát, aminek klinikai tesztjét augusztusban kezdik meg. Az indiai, vagyis a delta mutáns sok kétszeresen oltottat is megfertőzött, bár súlyos megbetegedést nem, csak enyhe, náthaszerű tüneteket tapasztaltak. 

Akár egy évig is védettek lehetünk

Prof.dr. Rusvai Miklós virológus a Borsnak elmondta, mindenképpen ajánlott az ősszel esedékes járványhullám előtt felvenni a harmadik oltást azoknak, akik áprilisig kapták meg a koronavírus elleni vakcina második adagját. Közülük is leginkább a 60 év felettieket, az egészségügyi dolgozókat, a krónikus betegeket veszélyezteti a delta variáns okozta megfertőződés. Karikó Katalin korábban azt mondta, hogy háromszor is adható Pfizer, ami valóban eredményes oltóanyagnak számít, de a legtöbb tanulmány a vakcinák keverését tartja a hatékonyabbnak. Mivel az immunválasz fokozódik azzal, hogy a más típusú vakcinák hatásmechanizmusa összeadódik, ezért bármelyik vakcinát lehet alkalmazni harmadikként.Három oltással akár egy évig is védettek lehetünk, amennyiben nem jön olyan radikális variáns, amely rezisztens az oltóanyagokra. A delta mutáns okozta szövődmények ellen is védenek a jelenlegi vakcinák, de a delta elleni Pfizer azért is hasznos, mert a vuhani és a brit variáns előbb utóbb ki fog szorulni, mivel az oltottakat nem tudja megbetegíteni – mondta a professzor.

Fontos kiemelni, hogy az oltóanyagok nem a megfertőződés, hanem a betegség súlyos lefolyása ellen védenek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085800_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089854_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baltimore-i hídomlás újabb halálos áldozatai kerültek elő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086939_auto_resized.jpg
ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090023_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711617014
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090087_auto_resized.jpg
astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711617014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska