Aktuális

Nem lehetett már segíteni rajta: Az életét adta kislányaiért a hős apa

Bors

Létrehozva: 2021.06.05.

A 45 éves férfi azt igyekezett megakadályozni, hogy gyermekei kisodródjanak a tengerre.

A tragédia nem sokkal délután 2 órakor, csütörtökön történt a Lisszabontól egy órányi autóútra fekvő Encarnacao egyik strandján, a Calada Beach-en – írja a The Sun.

A 45 éves Trevor Pelling nejével és két gyermekével, egy 9 és egy 12 éves kislánnyal nyaralt Portugáliában, akik éppen az Atlanti óceán vízében fürdőztek.

Az apa egyszercsak páni félelemtől borzongatva vette észre, hogy a kicsik túl közel merészkedtek egy áramlathoz, amely kisodorhatta volna őket a nyílt tengerre, így hanyatt-homlok rohanni kezdett, hogy kimenekítse őket.

DRÁMA

Az akció sajnálatosan csak félig járt sikerrel:

habár a gyermekek megmenekültek, az apa végleg a vízbe veszett.

A sors fintora, hogy a vízimentő csapatok a június 12-ei szezonnyitás előtt sosem kezdik meg a szolgálatot, ám az ún. Tengerfigyelő alakulat specialistái azonnal mozgósítva lettek a hír hallattán. A rendőrség riasztása mellett három önkéntes tűzoltó- és mentőegység, valamint két vészhelyzeti sürgősségi jármű is a helyszínre sietett - mindhiába:

a hősies halált halt édesapa élettelen testét két szörföző húzta a partra, de minden igyekezet ellenére sem lehetett már segíteni rajta.

A lányokat természetesen azonnal a lisszaboni Santa Maria Kórházba szállították egy alapos kivizsgálásra - ők azóta is jól vannak, igaz, neve elhallgatását kérő édesanyjukkal egyetemben

jelenleg is egy pszichológus segítségével igyekeznek megbirkózni a gyásszal.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141027_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713570010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713570010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól