Aktuális

Megéri külföldről behozni a használt autót

K. B.

Létrehozva: 2015.10.12.

A hosszas ügyintézés és a felmerülő összegek ellenére is jól járunk, ha külföldön vásárolunk használtautót.

Jellemzően Németország és Ausztria a behozott használt autók forrása, de sok autó érkezik egyéb országokból is. A mérleg nyelve többek között a szélesebb választék, a kocsik állapota és alacsonyabb eladási ára miatt dől a határon túli autópiac felé. Amire leginkább oda kell figyelni, hogy a jármű okmányai érvényesek legyenek és megfelelő műszaki állapotáról még a helyi márkaszervizben győződjünk meg.

–A jobb útviszonyok és a rendszeres karbantartás miatt kedvezőbb műszaki állapotban lehetnek a nyugat-európai autók, de ez csak általánosítás. Idehaza is lehet gondos gazdája egy autónak és odakint is lehet hanyag – mondta a Borsnak Cser Gábor, a honosítással, forgalomba helyezéssel és regisztrációs adó ügyintézésével foglalkozó CARDEON Magyarország kereskedelmi igazgatója. A papírmunkát intézhetjük magunk, vagy fordulhatunk erre specializálódott cégekhez. A kiválasztott kocsit valahogyan be kell szállítani az országba.

Vannak kivételek

Van olyan piaci szegmens, ahol a magyar árak kedvezőbbek, mint Nyugat-Európában. Például az alacsonyabb kategóriájú új tömegautók Magyarországon az egyik legolcsóbbak egész Európában. Ezért jellemzően az 1-2 éves, kisméretű modelleket nem érdemes külföldről behozni. De, pont ebben a szegmensben a legszűkebb a kínálat a hazai használtautó piacon.

–Traileren vagy „lábon” is hazahozhatjuk a kocsit egy külföldön kiváltott ideiglenes rendszámmal. Németországban a 10 napos rendszám körülbelül 180 euro. A trailer egy autónál akár 200-300 ezer forint is lehet Németország távolabbi helyeiről, míg ha összejön egy nagyobb szállítójárműre 7-8 autó, akkor 50-70 ezer forintból is kijöhet – mesélte lapunknak a szakember, aki tájékoztatott a hazaérkezett autóval kapcsolatos első teendőkről is. Mindenekelőtt be kell jelentkezni műszaki vizsgára, majd megkezdődik a honosítás folyamata, amely magából a műszaki vizsgából, a regisztrációs adóból és a forgalomba helyezésből áll. Itt kell mélyen a zsebünkbe nyúlni.

–A műszaki 8 és 39 ezer forint közé esik, attól függően, hogy a kinti vizsga meddig érvényes. Összkerék meghajtás esetén rádobhatunk plusz 4.100 forintot. A regisztrációs adó, függ az autó teljesítményétől, környezetvédelmi osztályba sorolásától és az első külföldi forgalomba helyezés dátumától is. A forgalomba helyezés költsége több részből tevődik össze, az érvényesítő címke 585 Ft, a rendszámtábla 8.500 Ft. A forgalmi engedély és a törzskönyv 12.000 źFt, végül a vagyonszerzési illeték, amely szintén autónként eltérhet – erről már a cég üzletág-igazgatója, Szabó Péter adott tájékoztatást, aki hozzátette, a magyarok legtöbb esetben egy családi keretbe kell, hogy bele szorítsák az autóvásárlást, egy bizonyos összegből kell megtalálniuk a nekik leginkább megfelelő autót, erre ad nagyobb lehetőséget a külföldi autópiac. Sokszor a nagyobb választék miatt ugyanabból a keretből jobb, vagy a családi igényeknek jobban megfelelő autót lehet választani nyugat-európai beszerzés esetén.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078089_auto_resized.jpg
life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711660812
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711660812
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei