Ideje másképp gondolni erre a hétköznapi alapanyagra: mutatjuk a legjobb ételeket tojásból

Ideje másképp gondolni erre a hétköznapi alapanyagra: mutatjuk a legjobb ételeket tojásból

ebéd
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 15. 13:30
Általában a kiadós reggelik alapanyagaként tekintünk a tojásra, pedig a főétkezések sztárja is lehet. Kiadós, ráadásul tele van aminosavakkal, antioxidánsokkal és vassal. Egy nagyobb darab ugyanis majdnem a negyedét (22%-át) fedezi az előírt napi szelénszükségletünknek.
Bors

Tejszínes póréhagymaleves

Elkészítési idő: 30 perc

Nehézségi fok: *

Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg póréhagyma * 1/2 dl olívaolaj * 6 dl húsalaplé * 10 dkg felkockázott burgonya * 1 ek fehérborecet * 2 dl főzőtejszín * só, bors * 5 dkg spenót * 1/2 tk őrölt kömény

Elkészítés: A póré fehér részét vágjuk vastagabb szeletekre, és a felforrósított olajon pirítsuk kb. 2 percig. Engedjük fel az alaplével, sózzuk, borsozzuk meg, és főzzük 10 percig. A burgonyát főzzük puhára, majd törjük át. Sűrítsük be vele a levest, majd dúsítsuk a tejszínnel, és ízesítsük az ecettel, sóval és borssal. Forraljuk 1 percig, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk kissé kihűlni. Tisztítsuk meg a spenótot, majd tépkedjük a meleg levesbe. Végül hagyjuk teljesen kihűlni. Tálaljuk köménnyel megszórva.

Tipp: Negyedbe vá­gott főtt tojással gazdagíthatjuk.

Aranyszínű tojáscurry rizzsel

Elkészítési idő: 25 perc

Nehézségi fok: *

Hozzávalók (4 személyre): 8 tojás * 4 dl kókusztej * 2 paradicsom * 1 hagyma * 2 gerezd fokhagyma * 2,5 dkg vaj * 1 tk kurkuma * ½ tk cayenne bors * 1 ek friss korianderzöld olaj a sütéshez * 25 dkg basmati rizs * só

Elkészítés: A rizst a megszokott mó­don készítjük el, kevés só hozzáadásával másfélszeres vízben puhára pároljuk. A tojásokat forrástól számított kb. 6 perc alatt keményre főzzük. Hideg vízben hűtsük le, majd hámozzuk meg őket. Egy magasabb falú serpenyőbe öntsünk bőven olajat, és forrósítsuk fel. Ebben süssük ki a tojásokat, 2 adagban, hogy az olaj ne hűljön le nagyon. Ízlés szerint a tojásokat félbe is vághatjuk, úgy is nagyon látványos lesz. Addig süssük a tojásokat a forró bő olajban, amíg aranyszínűek és kívülről ropogósak lesznek. Papírtörlőre szedjük ki a tojásokat lecsöpögtetni. Az érett paradicsomokat na­gyobb darabokra kockázzuk fel. Egy serpenyőben olvasszuk meg a vajat, majd futtassuk meg rajta az apróra vágott hagymát és a zúzott fokhagymát. Ha már megpuhult a hagyma, adjuk hozzá a paradicsomot, és folyamatos kevergetés mellett főzzük puhára. Fokozatosan csurgassuk hozzá a kókusztejet, majd fűszerezzük kurkumával és ca­yenne borssal, ízlés szerint sózzuk. Forraljuk fel, és lassú tűzön további 2-3 percig főzzük, amíg a szósz besűrűsödik. Adjuk hozzá a kisütött tojásokat, és melegítsük össze. Frissen főtt rizzsel tálaljuk, az ételt megszórjuk friss ko­rianderrel.

Tojás fasírtbundában, paradicsomsalátával

Elkészítési idő: 60 perc

Nehézségi fok: * * *

Hozzávalók (4 személyre):

A tojáshoz: 8 db tojás * 70 dkg pulyka darált hús * 1 nagy gerezd fokhagyma * só, bors

A panírozáshoz: liszt * só * 2 db tojás * zsemlemorzsa * 4 dl olaj a sütéshez

A paradicsomsalátához: 40 dkg paradicsom vagy koktélparadicsom * 1 csokor újhagyma * 3 ek olívaolaj * só * 20 dkg mini mozzarella sajt

Elkészítés: A tojásokat főzzük keményre kb. 10 perc alatt, óvatosan hámozzuk meg. A darált húst tegyük keverőtálba, reszeljük hozzá a meghámozott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk meg, majd alaposan dolgozzuk össze. A darált húshoz keverhet morzsolt zöldfűszereket is. Osszuk a masszát 8 részre, egyesével lapítsuk ki a tenyerünkben, majd csomagoljunk mindbe 1-1 db tojást. Gondosan nyomkodjuk rájuk a húspépet. A beburkolt tojásokat panírozzuk hagyományos módon lisztbe, felvert, enyhén megsózott tojásba, végül pedig zsemlemorzsába. Közepesen forró olajban süssük aranybarnára, tálalásig szedjük konyhai papírtörlőre. A paradicsomokat mossuk meg, töröljük szárazra, vágjuk cikkekre. Az újhagymát tisztítsuk meg, a fehér részét karikázzuk fel, forgassuk össze a paradicsommal, az olívaolajjal, egy nagy csipet sóval és a lecsepegtetett minimozzarellával. Tálaljuk a bundázott tojások mellé.

Tipp: Hogy még jobban tapadjon a húspép, a tojásokat forgassa először lisztbe.

További receptek a mindmegette.hu oldalon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.