Kukászsákokban, feldarabolva találták meg a gyönyörű lányt, aki egy netes randi után tűnt el - 18+

Megfojtották, majd feldarabolták és szemeteszsákokba rejtették azt a fiatal lányt, aki az egyik legnépszerűbb internetes társkeresőn ismerte meg gyilkosát. Pedig az első randi után alig várta a második találkozót a 24 éves szépség.

A fiatal Sydney Loofe egy társkeresőn ismerte meg a szintén lány, 26 éves Bailey Boswellt, akivel olyan jól sikerült az első találkozó, hogy újabb randit beszéltek meg. Itt azonban Bailey már a párjával, az 54 éves Aubrey Traillel jelent meg még 2017 novemberében, és kegyetlen módon kivégezték a lányt.

A vádirat szerint miután megfojtották, feldarabolták a holttesét, amit kukászsákokba rejtettek, és szétszórták Nebraska vidéki utcáira.

A gyilkosság évek óta a bíróság előtt van, egy nő pedig nemrég vallomást tett. Elmondása szerint a férfi és párja boszorkány-szövetséget alkottak, előbbi vámpírnak képzelte magát, míg utóbbi úgy tartotta: ő a boszorkányok királynője. Ebbe akarták bevenni a őt is, de azt mondták, ahhoz hogy rendkívüli erőre tegyen szert, meg kell ölnie valakit.

Az erő megszerzéséhez be kell lélegezned valakinek az utolsó lélegzetét

- idézi a DailyStar a párt, amely korábban azt állította a bíróságon, hogy valójában hármasban szexeltek Sydney-vel, amikor a lány véletlenül megfulladt.

A férfit decemberben ítélhetik el, a párját érintő ítélethozatalra egyelőre nem tűztek ki dátumot.

Mézeskalács alapreceptet keresel? Próbáld ki a kedvencünket!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors