Megunta a kutyáját egy orosz férfi ezért úgy döntött, hogy megmérgezi a hétéves, makk egészséges németjuhászt. A halálos adagot be is adatta neki, majd amikor a kutya elaludt – de még jól láthatóan lélegzett és keringése is volt – elásta egy út szélén.
A 39 éves Olga Lystseva éppen arra ment kocsival, amikor észrevette, hogy az állat próbál kimászni a földből, félig már ki is kaparta magát a sírjából. Először továbbhajtott, de a lelkiismerete nem hagyta nyugodni, így visszafordult érte. Akkor már az eb ereje a végét járta, zilálva lélegzet, így Lystseva a saját kezével kezdte el kiásni a kutya hátsófelét a gödörből.
Már akkor biztos volt, benne, hogy állatot valaki élve eltemette.
Gyorsan betette a kábult nágylábút az autójába és a legközelebbi állatmenhelyre sietett vele. A kutya ugyan végigaludta az utat, de szerencsére nem szenvedett maradandó károsodást. Amikor megtalálták a gazdáját, az azt állította, hogy állatorvos által lett elaltatva azért, mert súlyos beteg volt.
Ezt a menhely állatorvosa cáfolta: az eb kitűnő egészségnek örvend.
Végül a gazda beismerte, hogy saját maga mérgezte meg a kutyáját mert megunta. Azt hitte, már kimúlt, ezért ásta el élve, – ezért később bocsánatot kért. Azt viszont nem bánta meg, hogy szándékosan majdnem megölte az állatot, ami valószínűleg feltétel nélkül szerette őt.
A kutya egy állatmentő alapítványhoz került, és jelenleg új, szerető gazdira vár.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.