Karácsonyi menü: Mangalicával finomabb a töltött káposzta

Karácsonyi menü: Mangalicával finomabb a töltött káposzta

konyha
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 22. 11:30
A karácsonyi menü elmaradhatatlan étele a töltött káposzta. A hagyományos ételt többféleképpen is újragondolhatjuk, hogy igazán különleges legyen az ünnep.
Bors

A Csabai kolbászfesztiválon minden évben terítékre kerül a töltöttkáposzta-készítés versenye is. Idén a Linzer FC nyert, amelynek tagjai a Bors olvasói­nak elárulták a díjnyertes étel receptjét. 

– A verseny alatt két kiló sertéskolbász helyett mangalicát tettünk a töltött káposztába. Ez külön kiemelte a fűszerezés jellegzetességét.

Díjnyertes lett a rántás

– Felhasználtunk még öt dekagramm fűszerpaprikát, négy gerezd zúzott fokhagymát, köménymagot, egy tojást, húsz deka rizst, egy kilo­gramm savanyú káposztát és egy darab savanyított káposztafejet, két szelet füstölt szalonnát és zsírt.

– A húst a fűszerekkel, a rizzsel, a füstölt szalonnával és a tojással összegyúrtuk, majd a savanyított káposztafejek leveleibe töltöttük. Innentől minden háziasszony tudja, hogy mi következik: szépen beleteszünk mindent a zsírral kikent edénybe. A végén hagyományos rántással sűrítettük a levet – magyarázta lapunknak Gercsi Zsoltné Tímea.

Barna rizzsel is finom

Marton Adriennéknél a hagyományos, jó szaftos, kicsit füstös íz a befutó, pedig ők a orosz-ukrán töltött káposztát, azaz a golubcit is jól ismerik Edvin Marton ukrán származása miatt. 

– A hagyományos elkészítés finom, de azért változtathatunk rajta, hogy még egészségesebb legyen. Például a sima fehér rizs helyett barna rizst is használhatunk, viszont azt félig meg kell főzni, mielőtt felhasználjuk, hogy ne legyen kemény. A bulgur, vagy akár a kinoa is nagyon jó bele, nem kell attól félni, hogy megváltozik az íze.

– Szerintem a harmadik napon a legjobb a töltött káposzta, úgyhogy minden háziasszonyt arra buzdítok, hogy már jóval korábban főzze meg, akár ma, így szentestére összeérnek az ízek – mondta lapunknak a gasztroműsorvezető.

Velős csonttal a tuti

Ha otthon készíti, akkor a hagyományos elkészítési módok híve Tatai Róbert, a Séfek séfe győztese, viszont a különleges dolgoknak sem mond nemet. 

– A hagyományos töltött káposztát vegyes, darált mangalicahússal töltöm meg. Ha már fő, akkor teszek mellé velős csontot is, hogy még több ízt adjon hozzá. A kolbász is elmaradhatatlan! Az étteremben savanyított szőlőlevélbe is bele szoktuk tekerni a húst, de mellette persze ott van a savanyú káposzta is. Libával vagy vaddisznóval is lehet tölteni a szőlőt, ez ízlés dolga, de ugyanolyan finom, mint a hagyományos. Persze emellé is mehet a füstölt kolbász  és hús.

Hogyan készül a golubci?

Nagyon hasonlít a magyar töltött káposztára, viszont nincs szaftja. – Az anyósomék szinte leszárítják a leveleket, és abba töltik bele a húst, tehát ez egy szárazabb étel. Egészen más az íze is – mondta Marton Adrienn.

A recept szerint a káposzta leveleit blansírozzák, azaz lobogó vízbe teszik pár percre, majd hideg vízben lehűtik. Ebbe a levélbe teszik a tölteléket. Ezután egy kikent hőálló edénybe sorakoztatják a kis batyukat. Zsírral lespriccelik, majd addig sütik, amíg a teteje megpirul. Egyes helyeken, ha kész, akkor tejföllel vagy paradicsomszósszal párolják pár percig.

Bors-tipp:

Ha külön készítjük el a rizst, akkor a főzővízbe tehetünk füstölt szalonnabőrt, így még jobban kijönnek a füstös ízek. További káposzta recepteket talál a Bors Hétvége ma megjelenő számában.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.