Kádba fojtotta kislányát, mégsem megy börtönbe Orsolya

Kádba fojtotta kislányát, mégsem megy börtönbe Orsolya

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 08. 16:45
Nem zárják börtönbe azt a kőbányai anyát, aki tavasszal a kádba fojtotta korábban rajongásig szeretett kislányát, a két éves Lilikét. Kóros elmeállapota miatt a rácsok helyett az elmegyógyintézet vár Orsolyára.
Bors

Mint arról a Bors korábban is írt, még a rendőröket is megdöbbentette áprilisban, amikor a 18. kerleti rendőrörsre besétált egy láthatóan zavart nő, aki azt állította: előző nap meggyilkolta egyéves kislányát. A zsaruk azonnal a Havanna utcai lakáshoz siettek, ahol sajnos kiderült: a 38 éves asszony igazat mondott, a kislány holttestét ugyanis megtalálták a fürdőkádban, ahova az anyja előző napon belefojtotta. 

A bejelentés után P. Orsolyát őrizetbe vették, az azonban már ekkor kiderült, hogy erős mentális zavarokkal küzd, így nem tartóztatták le, hanem rögtön kényszergyógykezelésre kötelezték. 

A kedden megtartott előzetes tárgyalása sem hozott más eredményt, a szakértő ugyanis kiderítette, hogy Orsolya – kóros elmeállapota miatt – nem büntethető, így a bíró felmentette, egyszersmind kényszergyógykezelésre kötelezte az asszonyt. 

Orsolya ismerősei anno valósággal sokkot kaptak, amikor megtudták, mit tett a nő. 

– Akárhányszor csak láttuk a gyerekkel, mindig boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnt, nem értjük, mi okozta nála ezt az elmezavart – mondták a Borsnak az ismerősök. Hozzátették, a gyilkosság előtti időkben azonban megváltozott az asszony.

Bár Lilikét ugyanolyan tisztességgel gondozta, zavart lett, rosszkedvű. Volt egy párja, együtt éltek itt, de pár hónappal a tragédia előtt már nem láttuk. azt gyanítottuk, hogy szakítottak, és Orsi depressziós lett. De hogy ilyenre vetemedjen, rémálmunkban sem gondoltuk volna– mondták szomorúan. 

Egyelőre nem tudni, mennyi időt kell a nőnek elmegyógyintézetben töltenie, az intézkedés ugyanis határozatlan idejű, azt a kötelező fél éves időtartam letelte előtt újra vizsgálják majd, ezt követően újra hathavonta, egészen addig, míg az elmeorvosi-szakértő gyógyultnak nem minősíti a gyilkos anyát. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.