Aktuális

Jakab Péter családja sorra veszi a lakásokat Kelenföldön

Bors

Létrehozva: 2021.11.18.

A Jobbik két vezető politikusa újabb leleplező anyagokkal kereste meg a Bors szerkesztőségét. Ismét elmondták, hogy a párt többségének elege lett abból az erőszakos, nagyképű, mindenkit félresöprő stílusból, ahogy az elnök a pártot vezeti. A Jobbik szerintük a szakadék felé rohan.

Állítják, hogy Jakab Péter megtévesztő módon kettős életet él, egészen mást mond és mutat, mint ami a valóság. Szerintük az csak a jéghegy csúcsa, hogy Jakab Péter az Országgyűléssel béreltet magának egy lakást, amit aztán dupla haszonnal másnak kiadnak. Vannak ennél sokkal durvább dolgok is a tarsolyukban.

Ezúttal Jakab Péter családi ingatlanbirodalmáról hoztak dokumentumokat, elsősorban tulajdoni lapokat.

Ezekből kiderült, hogy a pártelnök családtagjai az elmúlt időszakban Budapest XI. kerületében sorra veszik a lakásokat Budán, egy jó befektetésnek számító, ugrásszerű fejlődés előtt álló területen.

Meglepő módon egymástól szinte néhány lépésnyi távolságra, Kelenföldön az új pláza közelében vásárolnak Jakabék, mint akik trükkös ingatatlanszakértőként jó előre pontosan felmérték, hogy az Etele Plaza megnyitása szinte azonnal 20–30 százalékkal felértékeli a környékbeli lakások árát.

És mintha valamiért fontos lenne a Jakab-klán számára az is, hogy 4-5 perc sétával valamennyi ingatlanuk gyalog bejárható legyen!

Sajátos módon még Jakab kamulakása is ugyanezen a környéken található. Amint azt a Bors elsőként megírta, Jakab itt Kelenföldön béreltet magának egy lakást az Országgyűlés Hivatalával, amiben azonban egyáltalán nem lakik. Az ingatlant a tulajdonossal, miskolci szomszédjával összejátszva kiadták másnak, vagyis ezzel a sunyi trükkel dupla haszonra, havi legalább félmillió, éves szinten akár 6 milliós haszonra tehetnek szert.

De nézzük sorra a Jobbik vezető politikusai által készített családi ingatlanleltárt!

Először Jakab Péter nővére és a férje vágtak bele a kelenföldi ingatlanbizniszbe. Rácsaptak egy Fehérvári úti lakásra, ez lett a családi birodalom első darabja. Aztán jött egy lakás a Bocskai úton, ez is egy közeli családtag, a Jakab nővér anyósának a nevén fut.

Nem álltak itt meg, néhány hónapja egy Etele úti ingatlan megvásárlása következett. Ezt a lakást tavaly decemberben már kizárólag Jakab testvérének a férjére íratták. A Jobbik vezető politikusai szerint egyértelműen azért, mert nem akarták, hogy a pártelnök neve szerepeljen a tulajdoni lapon, inkább egy családi strómant választottak.

Elgondolkodtató az is, hogy Jakab korábbi lakásbérlete – persze ezt is az Országgyűlés Hivatal fizette – ugyanabban a házban volt a földszinten, ahol most néhány hónapja újabb ingatlan vettek…

A dokumentumokat, tulajdoni lapokat bemutató pártvezetők, a Jobbik elnökségi tagjai további dokumentumokat is ígértek Jakab Péter „kettős életéről”, a választókat, a Jobbik tagjait, de az egész közvéleményt félrevezető trükkjeiről. Külön kérték, hogy hangsúlyozzuk, a Jobbik megmentésének szándéka vezeti őket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713488416
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713488416
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713488416
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713488416
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze