Itt a vége? Hatalmas aszteroida tart a Föld felé

Itt a vége? Hatalmas aszteroida tart a Föld felé

csillagászat
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 29. 18:45
A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a „Káosz Istenének” elnevezett aszteroida 2068-ban becsapódhat a Földbe.
Bors

Bár úgy hangzik, mint egy nagyszabású sci-fi forgatókönyve, nagyon is valóságos fenyegetés, hogy egy aszteroida belecsapódik a Földünkbe. A Hawaii Egyetem kutatói szerint 2068-ban bekövetkezhet – írta meg a Daily Mirror. A „Káosz Isteneként” emlegetett Apophis nevű aszteroida átmérője 340 méter, ami azt jelenti, hogy az objektum még az Eiffel-toronynál is nagyobb.

Ez az aszteroida azonban nem csupán 48 év múlva kerül veszélyes közelségbe a Földhöz: 2029. április 13-án az Apophis szabad szemmel is látható lesz.
Az idei év elején végzett új megfigyelések felfedték az Apophis gyorsulását. Ezek azt mutatják, hogy az aszteroida évente mintegy 170 méterrel távolodik el a gravitációs pályáról, ami elég ahhoz, hogy 2068-ban bekövetkezzen a becsapódás – Dave Tholen a tanulmány vezetője szerint.


Az aszteroida 2029-es megjelenését a NASA figyelemmel fogja kísérni.
Az Apophis 2029-es közeli megjelenése hihetetlen lehetőség lesz a tudomány számára
– mondta a Daily Mirrornak Marina Brozović, a NASA sugárhajtómű laboratóriumának radartudósa.
Ha kiderül, hogy az Apophis 2068-ban valóban becsapódhat a Földbe, a NASA-nak több taktikája is van, hogy megakadályozza az ütközést.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.