Aktuális

Ismét lebukott: a rendőrök vetettek véget M. Richárd kokainos bulijának

Bors

Létrehozva: 2021.01.04.

A Dózsa György úti baleset kapcsán az ügyészség eddig is azt képviselte, hogy M. Richárdot le kell tartóztatni, pár napja pedig ezt az álláspontot erősítő újabb büntetőeljárás indult.

A Dózsa György úti baleset kapcsán indult eljárás másodfokon jelenleg is folyamatban van, az elsőfokú ítélet meghozatalát követően a bíróság megszüntette a gyorshajtó vádlott bűnügyi felügyeletét. A férfi ügyészi fellebbezés alapján ismét kényszerintézkedés hatálya alá került, azonban nem letartóztatását, hanem bűnügyi felügyeletét rendelte el nemrég a másodfokú bíróság.

A Fővárosi Főügyészség friss közleménye szerint a férfi ellen újabb büntetőeljárás indult.

A megalapozott gyanú szerint ugyanis M. Richárd 2020. december 31-én többféle kábítószert szerzett és fogyasztott.

A nyomozó hatóság kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Lapértesülések szerint kokain és metamfetamin volt M. Richárd vizeletében.

Mint írják, az újabb eset arra enged következtetni, hogy a vádlott szándékosan és kitartóan semmibe veszi a jogszabályokat, ettől a büntetőeljárás ténye és az enyhébb kényszerintézkedés sem tartja vissza.

A bűnismétlés valós és fokozott veszélye miatt a Fővárosi Főügyészség indítványt tett a bírósághoz, hogy rendelje el a vádlott letartóztatását – erről majd a Fővárosi Törvényszék fog határozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088809_auto_resized.png
origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711632913
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090198_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711632913
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711632913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány