Aktuális

Ismerőse kikötözte és három napon keresztül erőszakolta az 59 éves nőt

Bors

Létrehozva: 2020.10.09.

Nemi erőszak vádjával tartóztattak le, majd vettek is őrizetbe egy 52 éves clevelandi férfit. A gyanú szerint Peter Blalock előbb

megkötözte 59 éves, mentális betegségekkel küzdő hölgyismerősét, és miközben három teljes napig úgy is hagyta, több alkalommal megerőszakolta, a félretett pénzét pedig elvette.

Blalock és áldozata már évek óta ismerték egymást, és a férfi szeptember 1-jén dél körül jelent meg a nő házánál. Miután együtt elmentek vásárolni, a férfi saját lakásához vitte áldozatát, ahol aztán erőszakkal meztelenre vetkőztette, majd a kezeit és lábait az ágyhoz kötözte.

Miközben a következő három napban amikor kedve támadt, megerőszakolta őt, még a nő telefonját is elvette, mellyel egy egyszerű átutalással a nő megtakarított pénzét a saját számlájára utalta. Egyedül azt engedte neki, hogy akinek nagyon muszáj, üzenetet küldjön, de az üzeneteket szigorúan ellenőrizte és meg is fenyegette, hogy senkinek ne szóljon arról, hogy éppen hol van.

Végül szeptember 4-én elengedte a nőt, és miközben éppen autóztak, áldozata kiugrott a mozgó járműből és elfutott. A járőrök a Chester sugárúton és a keleti 70. utca környékén találták meg a rémült nőt, akit a mentők kórházba szállítottak.

(via)

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142202_auto_resized.jpg
origo.hu

Tordy Géza búcsúztatása a Farkasréti temetőben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713476411
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142086_auto_resized.jpg
vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713476411
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713476411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713476411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130831_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon aggódnak a rajongók Zimány Linda miatt - most szúrták ki a testén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze