Aktuális

Imádja a Balatont és a gulyást a brit sztárhorgász – exkluzív interjú

Bors

Létrehozva: 2021.04.23.

A pontyok és a Liverpool focicsapatának győzelme hozza lázba Ali Hamidit.

Több mint 700 ezer horgászigazolvánnyal rendelkező pecás van Magyarországon, és ez a szám egyre csak növekszik. A Bors hetente jelentkezik horgászrovatával, amellyel még több embert kívánunk kicsalni a tó- vagy folyópartra. Ezúttal exkluzív interjút adott a Borsnak a Viasat Explore-en futó Óriásponty című dokumentumsorozat brit sztárja, Ali Hamidi. 

Hogy csöppent bele a horgászat világába?

– Nem egyik napról a másikra történt. Alapvetően a hobbiként indult a horgászat iránti szenvedélyem, de profivá válni kemény munka volt, a marketing és a televíziós/újságírói szakismereteket is meg kellett tanulnom. 16 évvel ezelőtt tudtam összekapcsolni a szenvedélyemet a karrieremmel, amikor csatlakoztam a Korda nevű horgászfelszereléseket gyártó céghez, és velük együttműködve rengeteg nagyszerű televíziós lehetőséghez jutottunk.

Mi kell ahhoz, hogy valaki profi legyen?

– Szerintem a horgászatban nincsenek profik. Bár két társammal, Tommal és Neillel valóban rendelkezünk némi szakértelemmel, de leginkább a pontyfogásban.

– Mindannyiunknak van főállása a pecacuccokat gyártó cégünknél, ám mivel rengeteg időt szenteltünk ennek a sportnak, ezért profiknak szoktak minket nevezni. De ez nem olyan, mint a foci vagy az Forma-1, nem azért kapunk pénzt, hogy horgásszunk. Keményen dolgozunk közben egy nagyvállalatnál.

Sokan irigyelik, hiszen a világot járva folyamatosan pecázik…

– Ez nem igaz. Őrület, hogy az emberek azt hiszik, hogy éjjel-nappal a vízparton ülök, és próbálom horogra csalni a nagy pontyokat. Mindössze tíz hetet töltök horgászattal egy évben. A maradék tíz hónapban irodai munkát végzek, ahogy az átlag emberek. Sok alkalmazottat és projektet kell irányítanom. Az Óriásponty című dokumentumsorozat mögött egy kis csapat áll, részt veszek a tervezésben, a gyártásban, valamint a Korda sok más projektjében is. Szóval, az időm nagy részét a számítógép előtt vagy a telefonon lógva töltöm, mint bármely más elfoglalt üzletember.

Felesége, hogy viszonyul a horgászathoz?

– Szeret velem kint lenni. Megérti a sport iránti szeretetemet, és természetesen támogatja a munkámat. Előttem nem volt igazi horgász a családomban, én vagyok az első.

Úgy tudom, nagyon szereti Magyarországot…

– Igen. Az esküvői násznagyom Budapesten él, egy amerikai iskolában tanít, így már az első forgatásunk előtt is jártam párszor Magyarországon. Klassz ország, nagyon barátságosak az emberek, a gulyást pedig imádom!

A Balaton az egyik kedvenc horgászhelye. Mivel varázsolta el?

– Nagy, gyönyörű és titokzatos. Csodálatos hely: tud nyugodt és csendes lenni, de ugyanakkor veszélyes is. Mint a tenger, ha nagyon feltámad a szél. Ez szerintem nagyon izgalmas. Nem véletlen, hogy kis túlzással az egész világon ismerik.

Mekkora volt a legnagyobb hal, amit Magyarországon fogott?

– Egyszer sikerült fognom egy 25 kilós pontyot.

Ez az abszolút csúcs is?

– Nem. 35,8 kilós tükröst is csaltam már horogra. A rekordom pedig egy 70 kg-os sziámi ponty volt, amit Thaiföldön fogtam.

Hogy választja ki, hol forgassanak?

– Sok szempontunk van, a mostani évadokban olyan tavakat nézünk, ahol 35 kilónál nagyobb pontyok is vannak. Ezektől azért megremeg az ember lába. A magyar nézők szombatonként találkozhatnak velünk 21:45-kor a Viasat Explore tévécsatornán. 

A halat egyébként fogyaszt?

– Olyat nem, amire horgászom. A tengeri halakért viszont odavagyok. 

Kanyarodjunk át picit a focira. Ön óriási Liverpool-szurkoló hírében áll. A magyar válogatott kapusa, Gulácsi Péter ott játszott korábban, a klub szurkolói pedig a szívükbe zárták. Emlékszik Gulácsira?

– Hogyne. Nemrég játszott ellenünk a Bajnokok Ligájában. Remek kapus. Egyébként nagyszerű memóriám van, minden játékosra emlékszem, aki valaha megfordult a Liverpoolban.

Mi teszi jobban boldoggá: egy szép ponty vagy egy Pool-siker?

– Ez rendkívül nehéz kérdés. A foci jobban frusztrál, mint a horgászat, mert az utóbbira azért van valamennyi ráhatásom. Most pedig még nehezebb, mert a koronavírus miatt meccsre sem tudtam elmenni ebben a szezonban. Így még nehezebben éltem meg, hogy idén nem megy a csapatomnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713495911
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze