Aktuális

Világos sör teszi fel az "i"-re a pontot, ha orly bundáról van szó

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.03.06.

Talán nincs is olyan magyar, aki ne szeretné a rántott szeletet, de rugaszkodjunk el egy kicsit a klasszikus vasárnapi fogástól, isteni bundázott ételek vannak. Próbáljon ki valami újat, vagy csempéssze otthonába a vendéglős hangulatot az orly csirkével.

Ki ne ismerné a hagyományos rántott, más néven a bécsi szeletet? A kiklopfolt húst lisztbe, tojásba majd zsemlemorzsába mártjuk, és bő zsiradékban kisütjük. A húsok bundázásának azonban egyéb módszerei is léteznek, így bőven van rá lehetőségünk, hogy a megszokottól egy kicsit eltérve különegesebbé tegyük az ebédet vagy vacsorát.

Borral is elkészíthető a tészta

Nyíri László Ernő séf kapásból több módozatot is felsorolt.

A natúr szelet készítése során az egyik oldalon lisztbe mártjuk a hússzeletet, majd kevés forró zsiradékban sütjük ki

– kezdte a szakácsmester, és hozzátette: ebből a változatból alakult ki a villeroi bundázás.

- Talán ez a legidőigényesebb és legbonyolultabb megoldás, de eddig még senki nem csalódott, aki kipróbálta! A hússzeleteket először natúr bundázással elősütjük, majd megforgatjuk apróra vágott sonkával, tojássárgájával dúsított besamellmártásban, utána bécsi módon bundázzuk, és végül bő, forró zsiradékban készre sütjük – magyarázta a konyhakirály, majd folyatta.
-Az orly tészta elkészítése sem igényel különösebb gyakorlatot. Tojássárgájából, lisztből és világos sörből kevés sóval egy sűrűbb palacsintatésztát keverünk. A húst ebbe mártjuk bele, mielőtt kisütnénk. Sokan kedvelik a borbundát is, aminek a lényege ugyanez, csupán a sört kell lecserélni.

Alma pongyolában

Hozzávalói:
1 kg alma, 15 dkg liszt, őrölt fahéj, 2 db tojáss, 3 dl tej ( ízlés szerint helyettesíthetjük borral vagy sörrel ) 5 dl olaj, só.
Készítése: A tészta hozzávalóiból egy sűrű palacsintatésztát keverünk, majd a megpucolt, szeletekre vágott almát belemártjuk, majd bő olajban kisütjük. Puncsmártással kínáljuk.

Puncsmártás

Hozzávalók: 2,5 dl tej, 10 dkg cukor, 2 db tojássárgája 1 db vaníliarúd, 1 dkg liszt, rum, tejszín, ételfesték.

Készítése: Kevés hideg tejjel a tojássárgáját és a lisztet simára keverjük, a maradék tejjel, cukorral és vaníliarúddal felforraljuk, majd besűrítjük. Rummal, esetleg rumaromával ízesítjük.

Fedő nélkül, percek alatt tökéletes

Gáspár Bea tojásból, tejfölből, sörből, finomra reszelt krumpliból, lisztből, nagyon apróra vágott petrezselyemből sóval és borssal készít egy nokedlitészta sűrűségű masszát.


Ez már önmagában olyan masszív, hogy anélkül is megtapad a húson, hogy a szeletet lisztbe mártanánk. A húst tehát ezzel vonjuk be, majd bő olajban kisütjük

– árulta el az ismert háziasszony
- Sokan a bundázott húsokat fedő alatt sütik, de Bea szerint ez felesleges. Akkor jó az étel, ha szép piros.
Ez percek alatt bekövetkezik – szögezte le Győzike felesége.
Ez a fogás önmagában annyira tartalmas, hogy a salátán kívül már nem is igényel más köretet.


BORS-TIPP
Két fontos dolog van, ha a sörtészta sütésről van szó. Az egyik, hogy a hozzávalók hidegek legyenek, hogy a tészta ne szívja meg magát olajjal, a másik pedig, hogy a sütéshez használt olaj nagyon forró legyen, legalább 190 fokos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713553512
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713553512
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól