Halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt állt a Hajdúböszörményi Járásbíróság elé hétfőn reggel egy 27 éves férfi, akinek a szörnyű felelőtlensége miatt vesztette életét egy mindössze 20 éves fiatal lány még tavaly május 18-án - derült ki a Debreceni Törvényszék tárgyalási jegyzékéből.
A vád szerint a hajdúböszörményi férfi az Audijával közlekedett a 35-ös számú főúton délután Polgár felől Tiszaújváros irányába, amikor a kocsival áttért a szemközti forgalmi sávba és frontálisan ütközött egy Honda típusú gépkocsival. Később kiderült, hogy a vádlott azért tért át a szemközti sávba, mert vezetés közben a mobiltelefonját nyomkodta, ezért nem követte a főút vonalvezetését.
A vétlen gépjármű anyósülésén utazó 20 éves lány a balesetben olyan súlyos traumás sérüléseket szenvedett, hogy kilenc nappal később a kórházban elhunyt. A tiszaújvárosi egyetemista a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának volt a hallgatója. Az áldozat barátja és édesanyja, az autót vezető 44 éves nő a balesetben súlyos sérüléseket szenvedtek.
A balesetet okozó férfi 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta. A vádiratban az ügyészség hosszabb próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést indítványozott, valamint azt, hogy a bíróság hosszabb időtartamra tiltsa el a vádlottat a közúti járművezetéstől.
A hétfői előkészítő ülésen B. A. tagadta a bűncselekmény elkövetését, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. Így az ügy még folytatódni fog.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.