Tragédia Debrecennél: Gina és Attila teste a roncsok közé szorult

Horrorfilmbe illő jelenetek játszódtak le kedd éjszaka a Debrecent és Bocskaikertet összekötő 354-es számú úton. Egy nyíregyházi család hazafelé tartott, amikor Seatjukkal a késő esti órákban frontálisan ütköz­tek egy szemközt közlekedő Skodával.

Összesen hárman haltak meg a balesetben © MTI

A baleset körülményei eddig a rendőrség előtt is homályosak. Annyi bizonyos, hogy az ütközés három ember életét követelte, ők mindannyian a brutálisan összeroncsolódott Seatban ültek. Köztük volt egy fiatal házaspár, a volánnál ülő húszéves Attila és a 23 esztendős Gina. Mellettük még a fiatal férfi édesanyja hunyt el. Az autóban rajtuk kívül még két középkorú férfi utazott. Őket súlyos, életveszélyes állapotban szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórházba, ahogy a Skoda debreceni súlyosan megsebesült sofőrjét is. Az állapotukat illetően a Bors megkereste az intézményt, de csak későbbre ígértek tájékoztatást.

Gina hátul ült, Attila pedig a volánnál

Az elhunyt család hozzátartozói és rokonai képtelenek feldolgozni a tragédiát. Gina és Attila Facebook-oldalát ellepték a részvétet nyilvánító üzenetek. A fiatal férfi egyik barátját valósággal sokkolták a történtek: „hihetetlen, pár napja még találkoztunk a suliban, most meg… nyugodjatok békében” – írta.

Néhányan emellett egy felhívást is közzétettek, a céljuk ugyanis az, hogy adományokkal segítsék a gyászoló családot.

A rendőrség eljárást indított.

Frissítés: a Skoda sofőrjét őrizetbe vették, részletek itt.