Bár roppant nehéz a kommunikáció a pásztói csecsemőgyilkossággal gyanúsított H. Mónikával, az asszony eddigi vallomásaiból már kiderült néhány fontos részlet. Ügyvédje, dr. Pongó Erik tegnapi megkeresésünkre cáfolta a Pásztón terjedő pletykát, miszerint védence félrelépett, miként azt a szóbeszédet is, hogy a meggyilkolt gyermek az eltitkolt kapcsolatából fogant.
– Azt vallotta, hogy amióta élettársi kapcsolatban él, azaz hosszú évek óta nem volt más férfi az életében az élettársán kívül. Állítása szerint a baba apja az élettársa volt. Eddig semmilyen adat nem merült fel ennek ellenkezőjéről – szögezte le a Borsnak dr. Pongó Erik. A védő szerint valószínűleg több orvos szakértő is megvizsgálja az asszonyt, bizonyos vizsgálatok arra irányulnak majd, hogy kiderítsék: felmerült-e Mónikánál a szülés utáni depresszió lehetősége.
Mint arról a Bors korábban beszámolt: H. Mónika az új év első napján, a barátnőjénél töltött szilveszteri buli után szülte meg életképes kisfiát. Terhességét mindenki előtt titokban tartotta. A gyermek fejét később Pásztó egy másik negyedében egy kutya találta meg. A Zsaru magazin azt írta, hogy az aszszonyt többen is látták másnap véres ruhában mászkálni Pásztón, így egyáltalán nem csoda, hogy rá terelődött a gyanú.
– A gyermek maradványait jelenleg is kutatjuk. H. Mónika a szülés utáni cselekményeiről, így a fej elválásának körülményeiről nem mondott el semmit – mondta a lapnak Bárnai Balázs alezredes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.