Hatalmas mosolyt találtak egy egri hegyen

Hatalmas mosolyt találtak egy egri hegyen

gabonakör
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 09. 12:00
Tízsornyi szőlő férne el a hatalmas mosolygós arcon, amit a Nagy-Eged-hegyen díszíti a domboldalt. Egyelőre nem tudni, hogy ki és mi célból „rajzolta” a remekművet.
Bors

Elérte a célját az, aki egy hatalmas, mosolygós fejet aratott a szőlők mellé Egernél. Katona Zoltán a drónjával vette észre a művet, és ahogy a Borsnak elmondta, neki teljesen feldobta a napját.

– Hobbiként szoktam repkedni a környéken, és az egyik barátommal indultunk el Eged-hegyre, hogy kicsit körbenézzünk felülről. Ekkor vettem észre az óriási, mosolygós fejet – mesélte Zoltán. A méreteit elnézve tényleg nagy példány lett a kedves gesztus, ugyanis a férfi szerint körülbelül tíz méter széles lehet, a vonalakat pedig valószínűleg traktorral csinálták, ugyanis azok is körülbelül kétméteresek lehetnek.

– Majdnem száz méter ma­gasról csináltam a képet, hogy az egész benne legyen, és látszódjanak az arányok is. A teteje és az alja között tíz sor szőlő fér el, tehát tényleg nem kis darab földet áldoztak fel erre a projektre – magyarázta.

Zoltán egy Eger környéki Facebook-csoportba is kitette a képet, hátha kiderül, hogy kinek a keze munkáját di­cséri az alkotás, de egyelőre nem lehet tudni, hogy ki és miért készítette a mosolygós fejet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.