Aktuális

Gyomorforgató: kislány combját fogdosta és tizenéves tanítványát molesztálta az exjobbikos

Bors

Létrehozva: 2021.08.04.

A leghíresebb hazai gyermekgyilkosság ügyében is felmerült az érintettsége.

Forrás: Bors Archív

Egy tizenéves tanítványával történtek miatt került a nyomozók látókörébe az az egykori jobbikos képviselőjelölt, akinek esetleges érintettségét vizsgálják a leghíresebb hazai megoldatlan gyerekgyilkosság ügyében is - értesült a Blikk.

A 23 évvel ezelőtti brutális tett a mai napig élénken él Gyula lakóiban. A mindössze hétéves Szathmáry Nikit évekig keresték a rendőrök és civilek, míg egy nap nádvágó munkások találtak rá a maradványaira.

Az ügyet soha sem sikerült felgöngyölíteni, idén márciusban azonban újranyitották a nyomozók az aktákat. Úgy tudjuk, a rendőrök nemrég még egy gyulai hajléktalan férfit gyanúsítottak, az ő fényképét mutogatták a helyieknek, ugyanis az illető sokszor feltűnt az iskola közelében, ahova Niki is járt. Mindeközben - ettől a nyomozástól függetlenül - pár hete 8-10 civil ruhás rendőr jelent meg az egykori jobbikos H. László házánál, ahonnan egy laptoppal távoztak. A Blikk információi szerint egy 10 év körüli tanítványa vádolta meg közeledéssel a karateedzőként dolgozó férfit, a szülők értesítették a rendőrséget. Szemtanúk szerint László rátámadt a rendőrökre.

Döbbenetes módon nem ez lehetett az első ügye: a férfi egyik régi ismerőse a lapnak felidézte: a fia már a kilencvenes években, a Szathmáry-gyilkosság előtt azzal érkezett haza az első karateedzéséről, hogy nem szeretne többet „Laci bácsihoz” járni, ugyanis fogdosta a combját. A szülők nem tettek feljelentést.

A rendőrség közleménye szerint H. László ellen többek között gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt indult eljárás. A Telex úgy tudja, bizonyos felvételeket jelszóval védett le, kettő videó esetében viszont elmulasztotta ezt az „óvintézkedést”.

Az őrizetbe vételt természetesen nem úszta meg, ekkor vettek tőle DNS-mintát, amit összevetettek a Szathmáry Nikolett-gyilkosságnál találtakkal. Ez nem meglepő, a rendőrségi protokoll része. Több portál és a helyiek is tudni vélik azt is, hogy a férfi pár napja öngyilkosságot kísérelt meg, ezt azonban mindeddig senki nem erősítette meg.

A Blikk a rendőrségtől arról érdeklődött: vizsgálják-e a férfi érintettségét a Szathmáry Niki sérelmére elkövetett gyilkosság ügyében. A nyomozás érdekeire hivatkozva azonban erről nem kívántak nyilatkozni.

Évekig keresték hiába

Szathmáry Nikolett 1998. január 14-én indult el a táncórájáról szokásos útjára haza, ami mindössze negyed óra sétát jelentett. Az út nagyobb részét megtette, hiszen az egyik ABC előtt még összefutott az orvosával, ám utána senki nem látta. A rendőrök és helyiek óriási erővel kezdték meg a keresését, ám végül 2001-ben véletlenül bukkantak rá a maradványaira.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197128_auto_resized.jpg
vg.hu

Itt a magyar eper, beindultak a „Szedd magad!” akciók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715102110
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715102110
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715102110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715102110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715102110
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet