Aktuális

Feldarabolta a lakótársa hulláját, és egy erdőben, bőröndökben próbálta elrejteni a darabokat

Bors

Létrehozva: 2021.05.05.

A lány utána is úgy tett, mintha az áldozata még élne.

Forrás: Shutterstock

A 28 éves Gareeca Gordon halálosan megkéselte a lakótársát, Phoenix Nettset még tavaly áprilisban. Netts állítólag a késelés előtti napokban azt mondta az egyik barátjának, hogy

kicsit tart Gordontól, mert követelni kezdte a szexet, és amikor ő visszautasította, agresszívvé vált.

A gyilkosság után Gordon egy körfűrésszel feldarabolta a holttestet, majd tett néhány kirándulást a közeli erdőkben, hogy bőröndökben elrejtse ott a darabokat.

Gordon aztán úgy csinált, mintha Netts még mindig élne. Válaszolt a családja, a barátai megkereséseire, és azt mondta nekik, hogy Netts Birminghamból, ahol addig éltek, Londonba költözik.

Gordon tárgyalását kedden, azaz május negyedikén tartották, amin é

letfogytig tartó börtönnel sújtották, legjobb esetben is csak 23 év után szabadulhat.

A tárgyaláson kiderült az is, hogy a halottkém jelentése szerint Gordon négyszer szúrta meg Netts-et, és amikor a lány feldarabolását végezte, Netts még ruhát viselt.

A gyilkosság április 16-án történt, és Gordont május 12-én tartoztatták le, miután a rendőrség kapott egy bejelentést, hogy egy gyanús kocsi járkál Coleford környékén. Gordon este 11-kor találták meg a rendőrök Coleford közelében, és nála volt két bőrönd is, amiben ott voltak a lány darabjai.

(via Metro)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137449_auto_resized.jpg
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122751_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138953_auto_resized.jpg
vg.hu

A kocka el van vetve - Izrael támadni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713414910
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136724_auto_resized.jpg
travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713414910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713414910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713414910
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni