Micsoda férfi: 26 milliót csalt ki exétől a kaposváris férfi - még hitelt is felvett az asszony, hogy szerelme kedvére tegyen

Micsoda férfi: 26 milliót csalt ki exétől a kaposváris férfi - még hitelt is felvett az asszony, hogy szerelme kedvére tegyen

pénz
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 23. 00:00
A férfi kihasználta a nő szerelmét és naivitását, így összesen 26 millió forinttal verte át az asszonyt.
Bors

A férfi és a nő üzleti ügye miatt ismerkedtek meg, azonban hamarosan jóval több alakult ki köztük, mint a munkakapcsolat. Nem sokkal ezután viszont a férfi csődbe ment, ezért új céget alapított, amihez már a nőtől kért 1,5 milliós segítséget, amibe a nő szó nélkül bele is ment, és romantikus kapcsolatuk után már üzlettársak is lettek. 

Fál év elteltével a férfi vérszemet kapott, és már egy alaposan kitervelt hazugsággal állt a exbarátnője elé: ugyanis azt állította, hogy cégük olyan külföldi személlyel íratott pályázatot, aki közben bűncselekményt követett el, ezért fejenként 10 millió forintot kell fizetniük.

A nő nem kételkedett a férfi szavaiban, így megtakarításai feláldozása mellett még hitelt is felvett, hogy 7,5 millió forintot adhasson a férfinek, aki még "kedvesen" fel is ajánlotta ezután, hogy a maradék pénzt megelőlegezi a nőnek, amit ő majd úgy törleszthet, hogy lakást bérel neki Kaposváron.

A nő így 2015 és 2019 között fizette a férfi lakhatását is.

Ez azonban még mindig nem volt elég a férfinek, aki nemsokára újabb hazugsággal állt elő: azt mondta a nőnek, hogy a bűnös pályázatírót kiengedték a börtönből, aki újabb 10 millió forintot követel, amit ha nem kap meg, az asszony családját fogja bántani. A nő természetesen megijedt a hallottaktól, így amint lehetett, ezt a követelesét is teljesítette, és újabb és újabb összegeket utalt át exének, egészen addig, így tavaly előtt rá nem jött, hogy a férfi rútúl rászedte. Ekkorra azonban már több mint 26 millió forinttal rövidítették őt meg, így a férfit hamarosan elkapták és az ügyészség most 6 év fegyházat kért rá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.