Aktuális

Ennél cukibbat ma már nem lát! Így kéri a simogatást gazdájától a mentett leguán – videó

Bors

Létrehozva: 2020.10.16.

Valaki megunta, és szélnek eresztette a pikkelyes hüllőt, aki miatt Both Zoltán vadállatbefogót riasztották. A két méter hosszú leguán azóta gondozója legjobb barátja lett, akivel még a tévét is együtt nézik.

Mint minden élőlény, a leguán is kéri a törődést. Both Zoltánt még a nyáron riasztották, hogy egy kertben, az almafa tetején üldögél egy hatalmas hüllő.

Éppen a feleségemmel készültünk randira, amikor befutott a hívás – mesélte a vadállatbefogó. – Így egy pest megyei kertben romantikáztunk, ahol először horgászszákkal próbáltam megfogni és lehozni a zöld leguánt.

Nem könnyítette meg a dolgomat, esküszöm, kiröhögte a próbálkozásaimat.

– Végül csak sikerült elkapni: hazavittem, és a legjobb barátom lett. Akkor még egy méter körüli volt, de most már közel két méter. Roppant jó fej, sok mindenben hasonlítunk: mindketten szeretjük a hasunkat, imádja, ha a vállamon ülve etetem. De tévézni is szoktunk együtt, várja és élvezi a simogatást. Azon csodálkozom, hogy nem szólal meg, teljesen emberi tulajdonságai vannak – tette hozzá Zoltán.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143697_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Az argentin botránykapus két sárga lapot kapott, mégsem állították ki + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713521412
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713521412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor