Aktuális

Szívszaggató segélykiáltás: Eltűnt egy súlyos beteg magyar családanya Bécsben

Bors

Létrehozva: 2021.05.21.

Napok óta elkeseredetten keresi a súlyos cukorbetegségben szenvedő, Bécsben élő édesanyját egy magyar testvérpár. Kispetik Margitot februárban összeesve találták meg. Akkor a kórházban újraélesztették és lélegeztetőgépre kötötték, de már kiengedték. A család most a legrosszabbtól tart.

Kispetik Margit közel 10 éve költözött Bécsbe az akkori élettársával. Vele azóta szakított, és egy magyar barátnőjével kezdett közösen lakást bérelni.

– A testvéremmel régóta terveztük, hogy hazahozzuk, mert voltak lelki problémái a családja nélkül. Becsülettel dolgozott, hogy kintről támogassa a családját – mondta a Borsnak Margit lánya, Evelin.

A családanyát egy februári napon a lakásában összeesve találta meg a lakótársa. Akkor kórházba szállították, ahol újraélesztették és lélegeztetőgépre kötötték. Kiderült, hogy a cukorbetegség legsúlyosabb változatában szenved. Azóta kiengedték, ám a héten újabb baj érte. Evelin és testvére, Vivien hiába próbálta felhívni telefonon, nem érték utol, ráadásul vissza sem hívta őket. Mivel ez Margitra nem jellemző, a lányok gyanakodni kezdtek.

Beszéltünk a lakótársával, aki elmondta, hogy édesanyám kedd este kutyát sétáltatni és üdítőt vásárolni indult el otthonról. Nem vitte magával a mobiltelefonját, és ami még nagyobb baj, az inzulinkészülékét sem. Ez számára életveszélyes – szögezte le az aggódó gyermek.

A család a kint élő ismerősei segítségével már a helyi rendőrségen bejelentést is tett, illetve végigkérdezték a környékbeli kórházakat is, de a családanyát egyelőre nem találják.

Mindenkit arra kérünk, ha bármit tud édesanyánkról, segítsen! Szeretnénk őt visszakapni! – kérte a 22 éves lány, akit sokáig édesapja, majd nővére nevelt Margit távollétében.

– Anyu mindig is gondoskodott rólunk! Nehéz lenne nála jobb anyát elképzelni. Az utolsó centjeit is odaadná nekünk, de most inkább mi szeretnénk őt támogatni, persze mindenekelőtt biztonságban tudni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten