Életmentő műtéten esett át születésnapján Benkő László

Csütörtök este fulladni kezdett Benkő László, aki emiatt gyorsan kórházba ment. Orvosai végül bent tartották, pénteken pedig életmentő műtéten esett át, mivel a művész tüdeje bevizesedett.
Csütörtök este fulladni kezdett Benkő László, aki emiatt gyorsan kórházba ment. Orvosai végül bent tartották, pénteken pedig életmentő műtéten esett át, mivel a művész tüdeje bevizesedett.

A korábbi daganatos betegsége miatt szedett rengeteg gyógyszertől komoly problémái voltak Benkő Lászlónak, péntek reggel ismét életmentő műtéten esett át. Az Omega billentyűsének tüdeje bevizesedett, nem kapott levegőt, de szerencsére saját lábán képes volt bemenni a kórházba.

– Apu csütörtök délután érezte, hogy valami nincs rendben”– nyilatkozta a Ripostnak Benkő fia, Balázs – Amikor lefeküdt pihenni, alig kapott levegőt. Szó szerint fuldoklott, ezért bement a kórházba, ahol azonnal benntartották. Kiderült, hogy súlyosan bevizesedett a tüdeje, ezért péntek délelőtt, pont a születésnapján már tolták is be a műtőbe és leszívták a folyadékot. Rákötötték egy gépre, hogy kapjon elég levegőt. Azt mondják, ez rutin beavatkozásnak számít, de nyilván számunkra ez sokkal ijesztőbb és bosszantó is, mivel ez is azért történt, mert korábban túlgyógyszerezték. Most csak abban bízom, hogy gyorsan túl lesz ezen és hazaengedik. Az orvosok szerint ha sikerül az összes folyadékot eltávolítani, a későbbiekben ez már nem ismétlődhet meg – folytatta Balázs, aki családi meglepetésbulit szervezett apja 77. születésnapjára.

– A koronavírus miatt eddig nem tudtunk mindannyian összejönni, de most végre lett volna lehetőségünk egy családi bulira, ami sajnos úgy tűnik, hogy elmarad. A lényeg, hogy apu jobban legyen – mondta Benkő Balázs.

2017 májusában derült ki, hogy az Omega együttes billentyűse májdaganatban szenved. Benkőn azonnal életmentő műtétet hajtottak végre az orvosok, közben pedig folyamatosan kapta a kemoterápiás kezeléseket, amik hatásosnak bizonyultak. Csakhogy nemrégiben újabb daganatot, bőrrákot diagnosztizáltak nála, amivel az egész kálvá­riája elölről kezdődött.

Készülj velünk az ünnepekre! Készítsd el a legjobb recepteket!

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors