Igencsak bizarr eset miatt fordult a bírósághoz egy 35 éves nő: kiderült ugyanis, hogy az az idős orvos, aki közel egy évtizede a nőgyógyásza, valamint aki a felelős volt édesanyja mesterséges megtermékenyítéséért, titokban, páciense tudta nélkül a saját spermáját használta fel az eljáráshoz.
A New Yorkban élő Morgan Hellquist áprilisban fogott gyanút, hogy Morris Wortman több, mint a nőgyógyásza. Az idős doki ugyanis ekkor egy vizsgálatra behozta a feleségét is, majd – mélyen a szemébe nézve – azt mondta neki:
Nagyon jó gyerek vagy, igazán jó gyerek vagy!
Hellquist ezt követően kezdett nyomozni, gyanúját pedig később DNS-teszt is megerősítette, mely szerint 99,9 százalékos bizonyossággal kijelenthető: a nőgyógyásza a biológiai apja.
Morgan Hellquist szülei azt követően döntöttek a mesterséges megtermékenyítés mellett a nyolcvanas évek legelején, hogy a (nem biológiai) apja egy baleset következtében deréktól lefelé lebénult és nemzőképtelenné vált. Morris Wortman volt a megtermékenyítést felügyelő orvos, aki azt állította, egy orvosi egyetemre járó fiatal spermáját használják fel – titokban azonban a maga örökítőanyagához nyúlt – írja a Daily Star.
Wortman ellen egyébként számos hasonló jellegű pert indítottak az utóbbi időszakban: úgy tűnik, a doki előszeretettel termékenyített meg kiszolgáltatott nőket titokban. Morgan – aki szintén perre vitte a dolgot – arról beszélt: megdöbbentette, ami történt, és elszörnyedt rajta, hogy a férfi a saját biológiai lányát vizsgálta nőgyógyászként közel tíz éven keresztül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.