Aktuális

Együtt küzdött újszülött kisfiával az életért a 21 éves anyuka – egyszerre álltak a halál kapujában

Bors

Létrehozva: 2021.01.07.

A császármetszés előtt még azt hitték, csak a csöppségért kell imádkozni – később azonban már anya és fia is élet-halál közt lebegett.

Napokig küzdöttek az orvosok egy 21 éves édesanya és újszülött kisfia életéért: mindketten szepszis miatt kerültek az intenzív osztályra egy sürgősségi császármetszés után. Noha mindketten a halál kapujában álltak, mostanra – szerencsére – elmondhatják: felépültek.

A skót Sophie Goudie október 20-án érezte először, hogy valami baj van a kisbabájával. A 21 éves, terhes nőt azonnal befektették a kórházba megfigyelésre, két nappal később pedig az orvosok dönteni kényszerültek: sürgősségi császármetszéssel kellett világra hozniuk kisfiát, aki akkor már egyre rosszabb állapotban volt.

Sophie és párja, Barham ekkor még csak azt hitte: a születendő gyermekért kell imádkozniuk. Sajnos tévedtek.

– Félelmetes volt. Rémisztő volt belegondolni, hogy valami balul sülhet el és elveszíthetjük – emlékezett vissza a műtét előtti pillanatokra a fiatal kismama.

Szülés közben fertőzte meg édesanyját a baba

Noha a Ledwant végül sikerült világra hozni, az öröm nem tartott sokáig. Kiderült: szepszis okozta a gondot, ami a császáros szülés során Sophie-t is megtámadta. Mind a baba, mind az anyuka intenzív osztályra került – ráadásul Barham nem lehetett ott mellettük a szigorú koronavírus-szabályok miatt. Csupán napi fél órára láthatta őket, miközben azon aggódott: vajon elveszíti-e őket.

Öt végeláthatatlannak tűnő nap után végül mindkettejüket kiengedték az intenzívről, majd pedig hazamehettek – számolt be a drámai esetről a brit Mirror. Mára a kis Ledwan pedig teljesen felépült.

– Ma már jól van, boldog kis srác, de a kezdet nagyon rémisztő volt – mesélte Sophie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144138_auto_resized.jpg
origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713624611
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146671_auto_resized.jpg
life.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: a szerdai teliholdat mindenki megérzi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147369_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kekeckedett Szijjártóval a külföldi műsorvezető, a miniszter frappáns mondattal tette helyre (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713624611
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713624611
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713624611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713624611
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban