Aktuális

Egyetemen tanított a ráckevei trafikrabó, aki agyhullámokkal akart cigit vásárolni

Bors

Létrehozva: 2021.06.11.

Álmában, agya elektromos hullámain keresztül beszélte meg a trafik tulajdonosával, hogy elvihet az üzletből nyolc doboznyi cigit, hitelre – állítja az a ráckevei férfi, aki kirabolta a kisváros egyik dohányboltját.

Történetünk egy keddi hajnalon vette kezdetét. Sz. Gábor – vagy ahogy a helyiek ismerik, Spagó – úgy emlékszik: álmában, telepatikus úton kapcsolatba lépett a helyi trafik tulajával, aki engedélyt adott neki nyolc doboz cigi elvitelére, hitelbe. Reggel aztán Gábor felkelt, és valóra is váltotta álmát. Ezt a rendőrség később úgy jegyzőkönyvezte, hogy garázdálkodott.

Se hullámok, se hitel

– Én nem éreztem a hullámhosszokat, de hosszokat sem, meg a hullámokat sem. Akkor tudtam meg, hogy mi történt, mikor a kolléganőm sírva hívott fel, hogy kirabolták – meséte a történteket Juhász Brigitta, az üzlet tulajdonosa.

Gábor reggel betért a trafikba. Elfelejtette azonban felvenni a száját eltakaró maszkot, amit az eladó szóvá is tett. Az eladó hajthatatlan volt, ahogyan a férfi is, összevesztek, majd a férfi mérgében belecsapott a pultra szerelt, az ügyfeleket az eladótól elválasztó üveglapba és a cigarettákat követelte. Mivel az „adjá má cigit!” felszólítás továbbra is süket fülekre talált, megkerülte az összetört pultot, és 8 doboz cigarettát kabátzsebébe gyömöszölve elhagyta a boltot. Kiérve az utcára egy arra járótól tüzet kért, felnyalábolta a rablást kívülről szemlélő járókelő kutyáját, és elsétált.

– Nálunk hitel nincs! Az úriember is tudhatná, hisz gyakran jár ide, és eddig nem is volt vele probléma. Egy roppant jó modorú, kellemes embernek tűnt, aki mindig erre sétáltatja a kutyáját. Állítólag tanár ember, bölcsészkaron végzett – mondta Brigitta. 

A retorikát oktatott Spagó, azaz Sz. Gábor valóban bölcsész, sőt, egyetemen is tanított, mint óraadó tanár. Jelenleg édesanyjánál él és ismerősei szerint mentális gondokkal küzd. A rablás tényét sem ismeri el. Azt mondja, hogy ő csak az álmában kapott üzenetekre hagyatkozva tért be a trafikba.

Csütörtökön járt Ráckevén a Bors, és a trafik előtt össze is futottunk a szabadlábon védekező Gáborral. Éppen a kutyáját sétáltatta.

– Tényleg rabolt? – kérdeztük tőle.

– Az kizárt dolog, mert nem lehet. Én akkor épp Lengyelországban tartózkodtam – vágta ki magát Spagó, akinek retorikai érzéke – úgy tűnik – még a régi.

Vallott a rendőröknek

A 43 éves férfi ellen garázdaság vétsége miatt folytat eljárást a Ráckevei Rendőrkapitányság. Kihallgatásán részletesen vallott a történtekről és határozottan állította, nem történt bűncselekmény. Tartotta magát ahhoz, hogy a cigi elhozatalát agya elektromos hullámain keresztül, álmában előzetesen megbeszélte az üzlet tulajdonosával.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól