– Korábban covid-kétkedő voltam. Nem a betegség létezését tagadtam, hanem a körülötte zajló felhajtást tartottam túlzásnak. Úgy gondoltam, hogy túl van lihegve, mert a tavaszi otthoni oktatás után nyáron már lehetett tömegbe menni, aztán ősszel, iskolakezdéskor megint megjelent. Nem tudtam elhinni, hogy súlyosabb lehet, mint egy influenza, amibe szintén meghalnak évente – mondta el a Ripostnak Vertike Anett.
A háromgyerekes édesanya betartotta a higiéniai szabályokat, hordtak maszkot, de, mint mondja, talán kevesebbet ment volna a gyerekekkel vásárolni, ha akkor komolyabban veszi a megelőzést.
A 12 éves Abony december 31-én lázasodott be. Mivel fájt a hasa is, először vakbélre gyanakodtak, de az ügyeleten kiderült, nem az okozza a problémát.
Az újévet a lázambulancián kezdték, a gyorsteszt negatív lett. – A testvéreit is megijesztette a helyzet, azt látták, a szülő is tehetetlen. Máskor ha bármi gond volt, azt anya vagy a nagymama meg tudta oldani. Most viszont nem volt megoldás.
Négy napon át tartó 40 fokos láz után kiderült, hogy a crg faktor, ami a gyulladást méri, a normál érték sokszorosa.
– Normál esetben 5, legfeljebb 10 ez a szám, Abonynak 200 felett volt. Nincs mese, be kell feküdni a kórházba, de még mindig nem tudtuk, hogy mi okozza – mondta az édesanya.
A gyermekeit egyedül nevelő nő a nagymamára bízta másik két fiát, hogy a beteg gyerek mellett maradhasson a kórházban. Ekkor már hét napja tartott a 40 fokos láz, de az újabb gyorsteszt és a PCR is negatív lett.
– Csütörtökön az ultrahang, röntgen és CT vizsgálatok után megjött a részletes laboreredmény. Ebből derült ki, hogy antitestek vannak a Abony vérében, két hete átesett a covidon és a legyengült immunrendszere nem tudott védekezni. Erre nem számítottunk. Semmi tünete nem volt, még a nátha jelei sem jelentkeztek nála – emlékezett vissza Anett arra a két hétre, amikor koronavírusos volt a fia.
A diagnózis: sokszervi gyulladás. Abonynak már mindene be volt gyulladva: kötőhártya, belek, mindkét oldali tüdő és szív körüli gyulladás, víz a szív körül. Miután kiderült, mi okozza a betegséget, célzottan tudták kezelni.
– Szteroidot és antibiotikumot kapott, két nap kezelés után lement a láza és a vérnyomása is.
Az édesanya kiemelte a doktorok és az egészségügyi személyzet hozzáállását. – Le a kalappal előttük, a nehéz körülmények ellenére is mindig mosolyogtak, kedvesek voltak a gyerekkel. Emberfeletti a teljesítményük, a betegek mindegyike fontos nekik. Ők valóban értünk küzdenek, azzal tudunk segíteni, ha komolyan vesszük a megelőzést – hangsúlyozta.
– Abony már otthon van, de még mindig gyenge, fekszik, játszani sincs ereje – magyarázza Anett.
A kardiológus elmondta, hogy a felépülés érdekében 3 hónapig nem szabad terhelni és akkor megússza maradandó szív- és tüdőkárosodás nélkül. Viszont most a kisebbik gyerek is hasfájásra panaszkodik, az anyát pedig nem hagyja nyugodni, hogy Abonynál is így kezdődött. A részletes vérvizsgálatot viszont nem tartják indokoltnak az orvosok, a sokszervi gyulladás 10 ezerből 2 gyereket érint, kevés az esélye, hogy a testvérnél is az legyen.
– Miután figyelmeztető céllal megosztottam a történetünket az interneten, rengeteg anyuka, de fiatal felnőttek is hasonló tünetekről számoltak be – mondta el Anett.
Magyarországon eddig elenyésző esetben fordult elő, hogy egy tünetmentesen lezajló Covid ilyen szörnyű rombolást végzett volna gyerekeknél. Mindenhol azt hallottuk, a gyerekek könnyen megússzák és tünetmentesen átesnek rajta. Sajnos ez nem mindenkire igaz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.