Aktuális

A rendőrség kezdeményezte: Vegyék el az Edda dobosának a jogsiját!

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.06.02.

Ugrik Hetényi Zoltán jogosítványa Az Edda dobosa szombat éjjel törte össze drága sportautóját Budapesten, a Népligetben épülő kézilabdacsarnoknál.

Forrás: Bors

Hetényi Zoltán állítása szerint korábban sosem követett el közlekedési kihágást. A dobverők virtuóza szombat éjjel azonban megivott két sört, mielőtt beült volna autója volánja elé, és letarolta a Népligetben épülő kézilabdacsarnok területét védő ideiglenes kerítést.

Elemzik, mennyit ihatott

Elnézve a gépjármű állapotát nem kell különösebben érteni az autókhoz, hogy megállapítsuk, a zenész bizonyára nagy sebességet választott. A kocsi és a kerítés is ripityára tört. Az Edda népszerű tagja ellen ittas járművezetés címen indult eljárás.

Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője a Borsnak az építési területnél történtekkel kapcsolatban elmondta: folyamatban van a sofőr véralkoholszintjének elemzése.

- A rendőrség kezdeményezte a járművezető vezetői engedélyének bevonását.

Szombaton már koncertezik

Hetényi Zoltánnal és Pataky Attilával, az Edda vezetőjével is hétfőn beszéltünk. A dobos akkor kinyilvánította, hogy a főnöke hangulata igen változékony vele kapcsolatban.

– Az egyik percben sír, a másikban kiabál velem. Belátom, valóban ostobaságot követtem el. Azt hiszem, egy életre megtanultam a leckét – vallotta be a bajban levő zenész.

A Bors kíváncsi volt rá, lehetnek-e a zenekaron belül következményei Zoli balesetének.

Az mindenképpen igaz, hogy szombaton hosszú idő után újra színpadra lépünk. Most csak erre koncentrálunk, hiszen mi is hiányoztunk a közönségnek, és a közönség is nekünk – mondta Pataky Attila.

Az ügy annak ellenére komoly indulatokat keltett az internet népében, hogy a baleset következtében Zoltán szerencséjére nem halt meg senki. Egyesek egyenesen a zenész halálát kívánták, ami nem csupán Hetényit döbbentette meg. Kérdés, hogyan lehet a gyűlöletcunamit feldolgozni.

Változtat az életén

Kárpáti Lily spirituális tanácsadó szerint azt mindenképpen értékelni kell, hogy a dobos becsületesen kiállt a nyilvánosság elé.
Nem tagadott, nem sumákolt. Mindannyian hibázunk, hiszen emberek vagyunk. Hetényi Zoltán a zenéjén keresztül jót az embereknek, és hivatásából adódóan az átlagnál érzékenyebb lélek. Ő alapvetően egy jó ember, aki korábban nem szerepelt a hírekben botrányokkal. Az embereknek is képeseknek kell lenniük a megbocsátásra. Abban biztosak lehetünk, hogy Zoli a baleset után elgondolkodik, és változtat az életén!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516016
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516016
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516016
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor