Fájlalnánk, ha a brit színész valóban végleg kiírná magát a 007-es ügynök forgatókönyveiből, de mindenesetre sorra vettük, hányféle sportág révén vált kifejezetten muszklissá és alkalmassá a szerepre.
Tény, ritka fizikai kihívás a forgatás Craig számára, ahhoz képest például Roger Moore-é kutyafüle volt. A mai Bond-filmekben ugyanis sokkal több az akció, amit Craig nem bíz kaszkadőrökre, így viszont forgatás közben sok baleset érte. Arról nem is szólva, hogy a színész tudásával valódi sérüléseket képes okozni.
Craig két katonai önvédelmi rendszerbe is alaposan beleásta magát. Az izraeli Krav Maga-metódus lényege a több ellenféllel szembeni eredményes védekezés művészete, illetve a támadó puszta kézzel való harcképtelenné tétele.
E mozgásanyagot Darren Levine sajátíttatta el vele, aki amúgy Leonardo di Capriót is felkészítette néhány filmforgatás előtt.
A másik szakértő, a brit haditengerészet egykori kiképzője, Simon Waterson szerint nem volt olyan küzdelmi forma, amit Craig rövid idő alatt ne sajátított volna el.
Dzsiudzsicuban és bokszban kifejezetten tehetséges, a thai-bokszsport könyök- és térdtechnikáiban is verhetetlen, és ezt a filmjeiben bizonyította is
– mondta Waterson.
A Casino Royale készítése olyan kihívás volt, hogy a lelki és fizikai felkészülésem erősebb volt, mint maga a forgatás
– nyilatkozta Craig, aki a film elkészülte után tudatta a menedzserével: három hónapra elvonul, pihenni, addig új ötletekkel ne álljon elő.
A színészt Roger Yuan kaszkadőr megismertette az MMA alapelemeivel is, sőt rábeszélte a 007-est arra, hogy kezdjen el jógázni, mert az megtanította a fizikai edzések nehézségeinek eltűrésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.