Aktuális

D­­­­rón: még a gagyi műanyaghoz is engedély kell

Bors

Létrehozva: 2018.08.02.

Ha így folytatjuk, lassan drón nagyhatalom leszünk: akár a százezret is elérheti Magyarországon a drón-használók száma. Sokan még azzal sincsenek tisztában, hogy felszállási engedély kell hozzá.

Forrás: MTI

Bár az egyszerűbb modellekért egy játékboltnál nem kell messzebbre menni, aki nem töltötte be a 18. életévét, mégsem reptethet drónt hazánkban, csak felnőtt jelenlétében. Az engedélyek jó, ha kéznél vannak, nem lehet tudni, mikor el­lenőriznek. 

– Kötelező felelősségbiztosítással kell rendelkezni, amit a Magyar Nemzeti Drón Szövetségnél lehet megkötni. Felszálláshoz pedig eseti légtérhasználati engedély szükséges – mondta el a Borsnak Daubner Csaba, a Drón Akadémia ügyvezetője, a szövetség alelnöke. Akár munkaeszközként, akár szórakozásból használja valaki, az minden esetben igaz, hogy a hozzájárulást legalább 30 nappal a használat előtt igényelni kell a Honvédelmi Miniszté­riumnál. A papír 30 napra szól.

– A közterületi kamerázás, képkészítés esetén a helyi önkormányzattól, magánterületen pedig a tulajdonostól is kérni kell a hozzájárulást. A vállalkozásoknak pluszfeladatuk, hogy a tevékenységet be kell jelenteni az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is. Seszták Sándor, a Drónpilóták Országos Egyesületének (DOE) alelnöke a Borsnak elmondta, szerinte jogkövető itthon mindenkinek a magatartása.

– Ismerünk sok versenyzőt, hobbi drónost, filmeseket. Azt tapasztaljuk, hogy mindenki igyekszik legálisan használni az eszközt – mondta el.

Hozzátette, jelenleg a DOE-nak 560 magánszemély és 52 vállalkozás a tagja. Elnökségi elbírálás alapján döntik el, kit vesznek be. Az uniós országokban most még mindenhol mások a szabályok a pilóta nélküli légi jármű használatára, de cél, hogy egységesítsék azokat.

Érdekességek a drónról

– Ha magukra hagyják, vagy elveszítik, egy idő után maguktól visszatérnek a kiindulópontra.
– Van olyan is, ami akár hét kilométerre is elrepülhet, és elbír öt kilót is.
– Magánterület felett 30 méternél alacsonyabbra nem ereszkedhetnek vele.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711631414
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088337_auto_resized.jpg
vg.hu

Közel 40 százalékos rali jöhet, alulértékelt a Mol- részvény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711631414
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711631414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány