Bár az egyszerűbb modellekért egy játékboltnál nem kell messzebbre menni, aki nem töltötte be a 18. életévét, mégsem reptethet drónt hazánkban, csak felnőtt jelenlétében. Az engedélyek jó, ha kéznél vannak, nem lehet tudni, mikor ellenőriznek.
– Kötelező felelősségbiztosítással kell rendelkezni, amit a Magyar Nemzeti Drón Szövetségnél lehet megkötni. Felszálláshoz pedig eseti légtérhasználati engedély szükséges – mondta el a Borsnak Daubner Csaba, a Drón Akadémia ügyvezetője, a szövetség alelnöke. Akár munkaeszközként, akár szórakozásból használja valaki, az minden esetben igaz, hogy a hozzájárulást legalább 30 nappal a használat előtt igényelni kell a Honvédelmi Minisztériumnál. A papír 30 napra szól.
– A közterületi kamerázás, képkészítés esetén a helyi önkormányzattól, magánterületen pedig a tulajdonostól is kérni kell a hozzájárulást. A vállalkozásoknak pluszfeladatuk, hogy a tevékenységet be kell jelenteni az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is. Seszták Sándor, a Drónpilóták Országos Egyesületének (DOE) alelnöke a Borsnak elmondta, szerinte jogkövető itthon mindenkinek a magatartása.
– Ismerünk sok versenyzőt, hobbi drónost, filmeseket. Azt tapasztaljuk, hogy mindenki igyekszik legálisan használni az eszközt – mondta el.
Hozzátette, jelenleg a DOE-nak 560 magánszemély és 52 vállalkozás a tagja. Elnökségi elbírálás alapján döntik el, kit vesznek be. Az uniós országokban most még mindenhol mások a szabályok a pilóta nélküli légi jármű használatára, de cél, hogy egységesítsék azokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.