Egy helyen minden, amit a Clark Ádám térről tudni érdemes

Egy helyen minden, amit a Clark Ádám térről tudni érdemes

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 11. 16:40
Bors

A Clark Ádám teret az 1860-as években még Népszínház térnek hívták, az 1870-es évek közepétől pedig Lánchíd térnek nevezték.

1912-től szerepel Clark Ádám tér néven

Nevét Adam Clark skót építészről kapta, aki a Lánchíd építésekor a művezető mérnök. Villamosjárat a tér alatt 1907 óta közlekedik.

A Clark Ádám tér sok impozáns épületnek adott otthont: Itt állt valaha a Budai Népszínház, a Budai Takarékpénztár és a Lánchíd Palota épülete.

A Clark Ádám téren található körforgalmat 1949-ben alakították ki.  

Innen, a Clark Ádám tértől számítjuk a távolságokat Magyarországon.

Az ország első “0 kilométerkövét” 1932-ben a Hungária Automobil Club állíttatta a Kereskedelmi Minisztérium melletti járdán. Ez a kilométerkő Szűz Máriát ábrázolta, Magyarország védelmezőjét.

A szent koronát tartó alkotás csodávaé határos módon nem sérült meg a 2. világháború alatt. Ennek ellenére 1953-ban lecserélték Molnár László egy munkást és egy autókereket ábrázoló “0” kilométerkő szobrára, amit 1974-ben helyeztek át a XVII. kerületbe, a rákoshegyi vasútállomáshoz. A ma itt látható nonfiguratív “0” kilométerkövet, Borsos Miklós alkotását 1975. április 4-én adták át.

1956-ban tankok taposták a Clark Ádám tér virágágyásának közepét, majd úgy ültették be virággal, hogy kiadja a kommunista jelképet, az ötágú vörös csillagot.

1989. szeptember 22-én megszüntették a virágokból formált ötágú vörös csillagot és kör alakúvá rendezték át a Clark Ádám téren a virágágyást. A fővárosi önkormányzat 2005-ben hároméves útfelújítási programot indított, így a Podmaniczky Program keretében 2007. július 17-én kezdődött a Clark Ádám téri körforgalom felújítása is.

2014. áprilisában megkezdődött a Várkert Bazár fejlesztésének második üteméhez kapcsolódóan a Lánchíd utca és környékének felújítása. A beruházással párhuzamosan a Clark Ádám tér is megújult.

2015. májusában a Clark Ádám téri körforgalom alatt új szerkezetű alagút épült. 

A Lánchíd és a Váralagút felújítási munkálatainak tervezésekor arról volt szó, hogy a Clark Ádám tér körforgalmának mérete csökken, a gyalogosterek bővülnek és új díszburkolatot kap. A Lánchíd hídfője felőli oldalra új gyalogos átkelőhely létesül, ezzel a teljes Clark Ádám tér mind a négy térnegyede átjárhatóvá válik.

A tér a Budai Várnegyed részeként 1987 óta része Budapest világörökségi helyszíneinek.

A Clark Ádám tér alatt van a híd feszítőkamrája

Mélyen a Clark Ádám tér alatt van a Lánchíd szíve, a lehorgonyzó kamra. Ide csapóajtón át lehet lejutni. A kőoroszlánoknál alábukó láncköteg itt végződik 40 méter vastag betonba ágyazva. A karbantartás idején egy meglehetősen szűk odúban kell végigkúszniuk a szakembereknek a láncok mentén. A vasszerkezet 1914-ben, a felújítást követően került ide, maga a kamra már a kezdetektől itt van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.