Aktuális

Bolti lopással vádolták a férfit, de kiderült, hogy csak hatalmas pénisze dudorodott

Bors

Létrehozva: 2019.09.27.

Forrás: Pixabay

A 47 éves Steve Whitehurst nemrég vásárolni indult 46 éves feleségével, és 18 hónapos unokájukkal. Útjuk során betértek az egyik helyi férfi fehérneműboltba is, ahol Whitehurst rendesen be is vásárolt.

Amikor a kassza felé vette az irányt, hogy kifizesse a több mint 100 ezer forintnyi terméket, már várta az üzletvezetőés néhány biztonsági őr, hogy kérdőre vonják a férfi nadrágján látható óriási dudor miatt. Azt feltételezték ugyanis, hogy a vásárló telepakolta zsebeit drága alsónadrágokkal.

Tévedtek: lopott áru helyett a férfi 25,5 centis pénisze domborodott a nadrágban.

– Igen, nagyon szűk farmer volt rajtam aznap, de nem hinném, hogy ez bűn. Nem tehetek róla, ilyennek születtem – kezdte Whitehurst, majd elmesélte a történteket.

– Az üzletvezető leállt velem vitatkozni, nem akart elengedni, hiába mondtam neki, hogy az ott a péniszem. Ekkor letoltam a nadrágom mindenki előtt, ott álltam egy szál boxerben, és megmondtam, hogy nincs mit takargatnom. Még ez sem volt elég az üzletvezetőnek: folyton azt kérdezgette, hogy mi az a dudor.

Whitehurst, akinek elmondása szerint gyakran kell feltekernie férfiasságát, ezután félrevonult egy próbafülkébe a biztonsági őrrel.

– Letoltam az alsógatyám, mire a biztonsági őr megrázta a fejét. Ezután kiment a próbafülkéből, és félrehívta az üzletvezetőt – folytatta történetét a férfi.

– Kérlek, mondd, hogy ellopott valamit!
– Nem...

– zajlott le a rövid párbeszéd a biztonság őre és az üzletvezető között.

A férfit ezután természetesen elengedték, aki élete legőrültebb élményeként emlékszik vissza az esetre.

A férfiról készült képek ide kattintva megtekinthetők.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135485_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt a magyar tenisz örökös bajnoka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713285912
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135516_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baloldali ámokfutás a demokrácia állítólagos fővárosában – csúnyán lebukott a Politico

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27127_resized.jpg?avcount=1713285912
origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127937_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135373_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte