Besenyei Péter elsőre százkilós cápát fogott

Régi motoros, akarom mondani repülős a horgászatban. Mi csábította ki a vízpartra?

Inkább ki. Édesapám révén szerettem bele a pecázásba. Négyéves voltam, amikor először levitt magával a Rába partjára, és mondanom sem kell, rögtön beleszerettem. Az a nyugodtság, amit a vízpart áraszt, semmihez sem fogható.

Horgászatban is él önben a versenyszellem?

Hogyne. Már fiatalként elindultam különböző ifjúsági versenyeken, és szép sikereket értem el. Mostanában is eljárogatok néha egy-két meghívásos rendezvényre, és elámulok, hogy mennyit fejlődött a technika az elmúlt 40-50 évben.

Tátott szájjal nézem, amikor a profik a víz pH-értéke alapján keverik be az etetőanyagot. Ilyenkor jövök rá, hogy én megmaradtam lelkes amatőrnek. A kettő között az a legnagyobb különbség, hogy a versenyhorgászok akkor is fognak, ha a hal nem éhes. Műrepülőként sikert sikerre halmozott.

Hogyan viseli, ha egyetlen kapása sincs?

Be kell valljam, sosem a hal miatt jártam horgászni. Én a vízparton szeretek ücsörögni, nézni a madarakat, békákat, kiugráló halakat. Nincs annál jobb kikapcsolódás, mint egész nap a csodás természetben lenni. A hal csak hab a tortán.

Ehhez képest nagyszerű fogásokkal büszkélkedhet…

Igen. Ráckevén például 28 kilós pontyot fogtam, ami abban az évben országos rekord volt. Érdekes, de egy négyméteres match bottal, 20-as zsinórral fogtam ki. Három és fél órán át küzdöttem vele, de sikerült a partra húznom. De több 20 kiló feletti példány is akadt már ott a horgom­-ra. Az abszolút csúcsom édes vízen pedig egy 74 kilós harcsa volt. Azt a spanyolországi Ebrón fogtam.

Sok férfitársa irigykedhet, hiszen felesége is nagy pecás. Ön miatt szeretett bele a horgászatba?

Igen. Velem jött le először horgászni, és rögtön magával ragadta az egész miliő. Be kell valljam, nagyon ügyes. Sokszor nagyobb halakat fog, mint én. Emellett rendkívül kitartó, sosem adja fel vagy adja át nekem a botot. Addig küzd a hallal, amíg ki nem veszi. Az egyetlen hiányossága, hogy nem szeret horgot kötni, én készítem el a szerelékét.

A tengereken is eredményes. Kinőtte az édes vizet?

Egyből elkapott a hév, és utána már kifejezetten horgásztúrákon vettem részt. De ez nem azt jelenti, hogy jobb a tengeri peca. Mindkettőt másért szeretem. A sós víz teljesen más, jóval nagyobb példányokat lehet fogni, és sokkal változatosabb, én például száz különböző fajtájú halat fogtam már. A legnagyobb különbség viszont az, hogy szinte minden halnak van foga.

Óvatosabb a „külföldi” ragadozókkal?

Hogyne. Amikor Floridában először fogtam másfél méteres barracudát, úgy féltem tőle, mint a tűztől. Elképesztő fogai voltak, a hátára ültem, és fogóval szedtem ki a horgot a szájából, majd dobtam is azonnal vissza.

Az biztos, hogy nem veszélytelen a tengeri peca. Emlékszem, egyszer kesztyű nélkül vettem ki egy hal szájából a horgot, és mire végeztem, csurom vér voltam. Akkor vettem észre, hogy az általam nindzsának hívott uszonyosnak még a kopoltyúja, pikkelye is borotvaéles.

Ilyenkor egy hajón kikötözve, ülve fárasztja az óriási halakat?

Nem. Én a normális botos, orsós horgászatnak a híve vagyok. Szeretem az igazságosabb csatát, küzdeni a hallal. Ha erősebb nálam, akkor ő nyert. Illetve mindig a pikkelyesek győznek, mert visszakerülnek a vízbe. És ez nem csak külföldön van így. Itthon is a legtöbbször visszaengedem, csak azt tartom meg, amit megeszek.