Aktuális

Idióta: Állatkerti majmokhoz mászott be egy nő – videó

Bors

Létrehozva: 2021.05.25.

A texasi hölgy akcióját látva maga az intézmény igazgatója használta a "hülye" jelzőt.

Az El Paso-i állatkert dolgozói a mai napig képtelenek megemészteni a múlt hétvégén történteket – írja a People. Egyik látogatójuk ugyanis – mindennemű biztonsági elővigyázatosságra fittyet hányva – fogta magát, és

átmászott az állatokat elhatároló kerítésen, hogy megetesse a pókmajmokat.

A főemlősökhöz bemerészkedő nő személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra. Vészjósló cselekedete a szakértők szerint mindenesetre felelőtlen személyiségre enged következtetni.

vakmerőség

Az általános kalamajkát okozó fizetővendég az általa is fogyasztott chipsszel kívánta táplálni az állatokat, ráadásul a saját kezéből.

Habár a nő szerencsésen, azaz egyetlen karcolás nélkül úszta meg az esetet, a majmok gondozója, Mason Kleist állítja: a roppant masszív kiállású faj egyedei meglehetősen komoly sérüléseket is okozhattak volna neki, elvégre termetüket meghazudtolva egy pillanat alatt képesek a földre vinni az embert, ha úgy hozná kedvük. 

Az állatok ráadásul a koronavírust is elkaphatták volna a felelőtlen nőszemélytől, az ugyanis puszta kézzel nyúlt az szőrös teremtményekhez. Arról nem is beszélve, hogy az efféle, szervezett keretek között élő vadállatok bizalmának felépítése évekbe is kerülhet, mely folyamat során egy ehhez hasonló incidens komoly visszavető erő lehet.

Hülye volt és mázlista

– ezen lényegretörtő üzenettel szummázta az esetet az intézmény igazgatója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715012111
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hibákat és értelmetlenségeket tartalmaz a Publicus Intézet felmérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715012111
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715012111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715012111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715012111
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről