Karikó Katalin belehúzott: Egy bőrdaganatos beteg már megkapta a Pfizer vakcináját

Karikó Katalin belehúzott: Egy bőrdaganatos beteg már megkapta a Pfizer vakcináját

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 22. 10:15
A Karikó Katalin által feltalált mRNS, azaz hírvivő vakcina-technológia több halálos kór ellen is hatékony lehet, mint például a szívinfarktus, vagy a tumoros megbetegedések. Az erre irányuló kísérletek folyamatban vannak, egy bőrrákos beteg már meg is kapta az első daganat elleni BioNTech-vakcinát.
Bors

Karikó Katalin és társai már hosszú évek óta kísérleteztek az mRNS-sel, a cél elsősorban a különböző szív-érrendszeri és daganatos megbetegedések gyógyítása volt a segítségükkel, ám a koronavírus-járvány közbe szólt: majd kiderült, ez a technológia tökéletesen bevethető a vírussal szemben is.

Bár most is van néhány olyan vakcina, amelyek egyes rákos megbetegedéseket okozó vírusfertőzések ellen védenek. Van oltás a májdaganattal összefüggésbe hozható hepatitis B ellen, és a méhnyakrákért felelőssé tehető HPV ellen, de az mRNS technológia feltalálásáig elképzelhetetlen volt a kifejlődött tumoros állapotra gyógymódot jelentő oltás.

Karikó Katalin kezdte a kísérleteket

Az mRNS technológiájú vakcinák azért bevethetőek más, nem vírus okozta megbetegedések ellen mert
saját immunrendszerünket tanítja meg a kórokozó felismerésére. A daganatos sejtekben olyan antigének vagy fehérjék vannak, amik az egészséges sejtekben nincsenek, a hírvivő (messenger RNS) vakcinák ehhez adnak egy „térképet” amivel kiképezik az immunrendszert arra, hogy ezeket kell keresni, és elpusztítani.

Karikó Katalin a szegedi Dugonics Társaság „Vírus és város” című online beszélgetésében elárulta, hogy a BioNTech-nél a bőrfelszíni tumorba oltási kísérleteket ő kezdte el immár két éve.


A felszínen lévő tumorokat, mint például a melanóma vagy egyéb, az arcon, nyakon megjelenő tumoroknál be lehet a tumorba nyomni egy mRNS-t tartalmazó keveréket, amely az immunsejteket odahívja, és megmutatja nekik, hogy „itt van a rák, ezt kell megölni
– magyarázta a kutató.

Azt is elárulta, hogy a „betanított immunsejtek” a tüdőben az áttéteket is kiirtják.

Már a második fázisban vannak azok a kísérletek, ahol az infarktusos embereknek a szívét mentik az mRNS-sel  – tette hozzá Karikó Katalin.

Az első bőrdaganatos oltott

Németországban június 18-án kapta meg az első melanomás beteg a Pfizer- BioNTech rák elleni, kísérleti vakcináját, a BNT111-01 -et. A kezelést egy immun-onkológiai szerrel, Libtayoval kombinálták. Ez a klinikai 2-es fázis, a kiscsoportos betegeken végzett tesztelés kezdete: 120 fő részvételével vizsgálják, hogy mennyire hatékonyak és biztonságosak a melanomába adott mRNS vakcinák. A hatóanyagokat külön és együtt is értékelik. A BioNTech a Regeneronnal együttműködve végzett kísérletét több uniós ország, Németország mellett, Spanyolország, Lengyelország, Olaszország is jóváhagyta. A BioNTech-nél más onkológiai vakcinák tesztelése is zajlik, amelyekkel a következő 5 évben a humán vizsgálatok előrehaladottabb szakaszába szeretnének érni, hogy mihamarabb piacra dobhassák a rákgyógyításra alkalmas oltóanyagaikat.

Az mRNS-vakcina technológia nagyon ígéretes, nagy erővel zajlanak a rákgyógyító vakcinák tesztelései, de a legfontosabb, hogy a klinikai 3. fázisú nagymintás teszteken is hatékonynak, valamint biztonságosnak mutatkozzanak. Valószínűleg a nem felszíni daganatos megbetegedéseknél, vénába fogják juttatni a szert. Az egyénre szabott rákvakcinák rendkívül költségesek lehetnek. A tömeges gyártás sok időt vesz igénybe, és nem minden ország rendelkezik mRNS vakcina gyártására alkalmas gyárral, például Ausztrália sem.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.