5000 fős próbakoncertet tartottak Barcelonában – ennyien fertőződtek meg utána

5000 fős próbakoncertet tartottak Barcelonában – ennyien fertőződtek meg utána

Barcelona
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 27. 17:45
A koncertet maszkviseléssel, de távolságtartás nélkül tartották meg.
Bors

Március 27-én a barcelonai Palau Sant Jordi arénában tartottak egy koncertet, melyen összesen ötezer olyan ember vett részt, akiket nem oltottak be a koronavírus elleni vakcinák valamelyikével. A zenei koncertet maszkviseléssel, de távolságtartás nélkül tartották meg, és közvetlenül az esemény előtt minden résztvevőt leteszteltek.

Az esemény után két héttel is letesztelték az összes résztvevőt

ÉS MINDÖSSZE HAT FERTŐZÖTTET TALÁLTAK. 

Josep Maria Llibre, az egyik helyi kórház infektológus főorvosa azt állítja, hogy jó eséllyel egyikük sem a rendezvényen kapta el a fertőzést.

A hatból négy esetben biztosak vagyunk benne, hogy nem a koncerten történt a transzmisszió

– mondta.  

Boris Revollo virológus szeriint a fennmaradó két személy esetében ugyan nem tudnak biztosat mondani, de „nagyon magas a valószínűsége” annak, hogy nem a koncerten kapták el a vírust.

Barcelona polgármestere, Jaume Collboni bizakodó és szerinte a kísérlet azt bizonyítja, hogy mostmár lehet lazítani a járványügyi korlátozásokon és ismét újraindulhat a kulturális élet a városban.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.